tóth gabi
Sírva kereste a szavakat Nagy Feró!
Hatalmas a boldogság Nagy Feró családjában, ugyanis 2700 grammal és 55 centivel tegnap megszületett kisebbik fia, Hunor második gyermeke.
„Már láthattam az újszülött unokámat„ – mondta a zokogástól alig kivehetően a Beatrice frontembere. „Nagyon vártuk őt, a Nimród Zalán nevet kapta. Viberen hívtak Hunorék kedd délelőtt, így az internet segítségével már láthattam is a gyönyörű csöppséget. Ahogy beszéltem hozzá, szerintem megismerte a hangomat, bár még csak fintorgott rám. Nagyon megható pillanat volt számomra, patakokban hullott a könnyem. Elmondhatatlanul boldog vagyok, alig várom, hogy hazaérkezzenek, mert sajnos a koronavírus-járvány miatt nem látogathatom meg őket a kórházban. Csak a fiamat engedték be, pedig az első gyermeküknél még bent is aludhatott a kis családjával. Most mindent felülírt a járvány, az új szabály szerint a szülés utáni szokásos 2-3 napra sem maradhatnak bent az anyukák újszülött babájukkal” – mesélte az izgatott nagypapa.
„Az első unokámat már tizenöt perccel a születése után a kezemben tarthattam. Erre most egy picit még várnom kell. De nem baj, mert amint hazaérnek, biztosan belebújok a pici pocakjába„ – mondta a Borsnak a zenész, majd hozzátette, a járvány miatt sem várnak sokáig a személyes, első találkozásig. „Védett vagyok, hiszen egyrészt már voltam koronavírusos, másrészt egy hete megkaptam az első oltásomat is, pár nap múlva a másodikon is túlesem. Természetesen ettől függetlenül betartunk majd minden szabályt, maszkot fogunk viselni, csak láthassuk a babát.”
Hunorral is madarat lehetett volna fogatni a boldogságtól.
„Bevallom férfiasan, hogy sokkal jobban könnyeztem a kisfiam érkezésekor, mint az első gyerekem születésekor. Mindkettőjük császárral született, az üvegfal mögül nézhettem az eseményeket. Amikor Aliz megérkezett, még megszeppenve figyeltem, hogy mi történik körülöttünk, de most Nimródnál valahogy sokkal mélyebben megérintett az az érzés, hogy ismét apuka lehetek. A kedvesem most kissé kimerült, de szépen gyógyul, és szerencsére a kisfiam is makkegészséges. Talán most abból a szempontból nehezebb a helyzetünk, hogy csupán két órát tölthettem bent a kórházban a Covid-szabályok miatt, de már alig várom, hogy hazavihessük a kisfiunkat. Reményeink szerint hétvégére már otthon is lehet velünk„ – nyilatkozta a büszke apuka.
Feró tavaly októberben árulta el, hogy kisebbik fia, Hunor újabb unokával ajándékozza meg szüleit. A zenész különleges módon tudta meg, hogy családjuk ismét bővül.
„Egy üzenetet kaptam a fiamtól és a menyemtől, melyhez egy ultrahangos fotót is mellékeltek. Majdnem elájultam, és elsírtam magam boldogságomban. Akkor még nem fordult úgy a baba, hogy látható legyen, kislány vagy kisfiú, de nem sokkal később megmutatta magát. Nagy volt a leleplezés, mert összehívták a családot, és úgy árulták el: egy újabb férfival bővült a család” – emlékezett vissza Feró, majd hozzátette, hatalmas érzés számára, hogy három csodálatos unokával büszkélkedhet.
„Mindig azt mondták nekem, hogy más szülőnek és nagypapának lenni. Tényleg így van. Engedékeny nagypapa vagyok, és egy pillanat alatt az ujjuk köré tudnak csavarni. Biztosan Nimród Zalánnal sem lesz ez másképp. Ennek így is kell lennie, szükségük van egy olyan helyre, ahova minden problémájukkal oda tudnak menekülni.„