0°C
2°C

Kamilla névnapja

RETRO RÁDIÓ

Nem először gyújtotta fel a nádast Gáspár Zsolti

Nem először gyújtotta fel a nádast Gáspár Zsolti
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2021. 03. 17. 11:15

Botrány csak idén lett belőle, de nem a hétfői volt az első eset, hogy Gáspár Zsolti gyufával harcolt a pollenek ellen.

Nógrádmegyerben a falubeliek is meglepődtek azon, hogy hétfő délután a tűzoltóknak kellett közbeavatkozniuk, miután Gáspár Zsolti felgyújtotta a testvére és saját háza mögötti nádast. Erre ugyanis korábban is volt már példa, de akkor minden gond nélkül tarlóvá égett a terület.

Gáspár Zsolti nem először küzdött gyufával a nádas ellen
Fotó: Szabolcs László

„Hallottam, hogy nagy ribillió lett ebből a tűzből és bevallom őszintén, nagyon meglepett, hogy most oltani kellett. Zsolti tavaly is felgyújtotta a nádast és akkor az szép csendben le is égett, nem volt belőle gond” – mondta lapunknak egy helybéli. A Ripost megkereste Zsolti gazdát is, aki kertelés nélkül beismerte, hogy tényleg nem hétfőn fordult elő először, hogy gyufával és újságpapírral „tett rendet” a ház mögötti területen.

Gáspár Zsolti tavaly is felégette a területet...

„Hát, most mit mondjak? Vidéken bevett szokás, hogy így járunk el. Itt a faluban a múlt héten is többen folyamodtak ehhez a módszerhez és sosincs ebből probléma. A saját területemet gyújtottam fel, ahogyan tavaly is, csak akkor Győzőék nem voltak itthon és amikor hazajöttek, nem emeltek kifogást a dolog ellen” – mondta Zsolti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.