Létrehozva: 2021.02.26.

A Dal 2021: Hamarosan kiderül, melyik lesz az év magyar slágere (X)

Hazánk egyetlen dalversenyében már tizedik alkalommal keresik az ország slágerét. Parádés válogatók után kialakult A Dal 2021 elődöntős mezőnye, és elindult az online Akusztik Dalverseny is. A Duna Televízió nézői szombatonként 19.35-től lehetnek részesei az év dala kiválasztásának, amelyet egy ország dúdol majd.

Szerző RIPOST

A műfajában egyedülálló műsornak a dalok és a szövegek állnak a középpontjában. „Ez nem tehetségkutató. A tehetségeket ebben a műsorban nem kell keresni, maguktól jelentkeznek” – hangsúlyozta Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere, a zsűri tagja. Ez a második alkalom, amikor kizárólag magyar nyelvű szerzeménnyel lehetett jelentkezni, ezáltal ösztönözve az új magyar könnyűzenei művek megszületését. A Dal másik különlegessége a műfaji sokszínűsége, mindenki megtalálhatja a saját ízléséhez illőt. A Dal 2021 az indulása óta bővelkedett a látványos produkciókban és a slágergyanús szerzeményekben. Az elmúlt négy hétben kialakult az elődöntő húszfős mezőnye a zsűripontok és a közönségszavazatok alapján.

A következő két elődöntő során 10-10 produkció kap lehetőséget, hogy immár akusztikus változatban mutatkozzon be a show-ban. A rock szerelmesei szoríthatnak a ’legmetálosabb’ zsűritag, Nagy Feró kedvenceiért: Beneath My Skin – Ébredj!, Down For Whatever – Zuhanás, Tortuga – Törnek az ablakok. A könnyedebb pop-rock műfaj kedvelőinek kedvence lehet: Andelic JonathanÁldom, Kaukázus – Egyetlen szó, Mudfield – Nincsen szerencsém, Szabó Leslie – Legyen másnak is jó. A mainstream paletta is színes: AnevemAndras – Hazaérek majd, GERENDĀS feat. Dárdai Blanka – Senkié, Hajdu Erik – Szürke madár.

Vincze Lilla a műsor eMeRTon-díjas zsűritagja kiemelte, hogy „Fontos a művészi koncepció erősítése, az eredeti gondolkodás a zenében és a szövegben.” Ennek ékes példái a mezőny értékőrző szerzeményei: Galda LeventeEredő, Noémo – Hableány, Pink & the Panthers – Sodor a szél, Süle Zsolt – Befúj, Swing a la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos – Maradok. Továbbá a lírikusabb művek, amelyek mély mondanivalót dolgoznak fel ehhez illeszkedő zeneiséggel: BariLaciFéltelek, Katona Petra – Viszlát múlt, Nagy Szilárd feat. Ragány Misa – Drága hazám, Radics Gigi – Egy vagy velem, Szőke NikolettaÚj esély.

Az első elődöntőben az alábbi 10 dal már akusztikus verzióban hangzik el:

Forrás: MTVA

A dalok akusztikus feldolgozása tovább erősíti a műfaji sokszínűséget és „a szövegre helyezi a hangsúlyt, így kiderül, mi van a zene mögött” – vélekedett Ferenczi György, a Rackajam frontembere, a zsűri új tagja. A top 40-be jutott valamennyi szerzemény részt vesz az online Akusztik Dalversenyben. A korábbi évekhez hasonlóan a közönség idén is online szavazáson döntheti el, melyik feldolgozás nyerje A Dal 2021 Akusztik fődíját. A versenydalok meghallgathatók a műsor hivatalos online felületén: mediaklikk.hu/adal2021/akusztik, szavazni szintén ezen az oldalon lehet, március 10. éjfélig.

A Dal 2021 – március 13-ig szombatonként 19.35-től a Duna Televízió műsorán!

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai

SZTÁR

Forró a lista, ők voltak Katalin hercegné pasijai Vilmos előtt