RETRO RÁDIÓ

Lelki sérülései elől menekült Dominikára az Exatlon Kihívója

Lelki sérülései elől menekült Dominikára az Exatlon Kihívója
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2020. 12. 28. 07:00

Számos lelki traumát kellett már legyőznie élete során Richárdnak, aki ma már mentálisan és fizikálisan is elég erős ahhoz, hogy felvegye a versenyt a bajnokokkal.

Balogh Richárdot eddigi életében elkerülte a szerencse és lelki traumák sorával kellett megbirkóznia. Kisgyermek volt, amikor édesanyja elhagyta, majd elveszítette imádott nagymamáját. Később pedig elhagyta a menyasszonya. A fiatal srácot most a bizonygatási vágy hajtja, ezért jelentkezett az Exatlon Hungary csapatába.

Fotó: TV2

„Nagyon rossz dolog, amikor lemondanak rólunk. Talán még nehezebb, ha megválnak tőlünk, és úgy mondanak le rólunk. Nagyon nehéz volt, amikor a menyasszonyom elhagyott. Magányosan, de túlléptem ezen, ez volt életem egyik legnehezebb dolga”- mondta lapunknak Richard, aki az elmúlt évet azzal töltötte, hogy formába hozza magát a ma este induló kihívásra. „Nagyon sokáig edzőtermi feladatokkal készültem, kis súlyokkal sokat edzettem. E mellett saját testsúlyos edzéseket csináltam. A termek bezárása után maradt a futás, fekvőtámaszok, felülések”- tette hozzá a kihívó, aki ennek köszönhetően sokat fogyott és visszanyerte versenysúlyát még az indulás előtt.


Fotó: TV2

Palik Laci szerint minden idők legerősebb évada jön Palik László a világ legkeményebb kihívássorozatának műsorvezetőjeként már túl van két Exatlonon, így ha ő mondja, elhihetjük, hogy ami most vár ránk, az messze túlmutat az eddigieken. „Azt gondolom, mind a kihívókat, mind a bajnokokat tekintve elképesztő sportemberek gyűltek össze itt a dominikai köztársaságban, hogy megvívjanak egymással a világ talán egyik leghosszabb és ezért legkeményebb maratoni megpróbáltatásán. Fiatalok, éhesek a sikerre, hatalmas akaraterővel és becsvággyal megáldott talentumok mind kivétel nélkül. Hiszem, hogy aki a sportot és az Exatlont szereti, az most valami olyat fog látni, amit még soha az eddigi évek alatt”- mondta a Ripost-nak Palik.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.