Létrehozva: 2020.12.10.

Hogy micsoda? Disznófüllel készül a döntőre Vasvári Vivien

Az utolsó nagy megmérettetés előtt ráfért a lazítás a még játékban lévő celebekre, akik egy dísznóvágással hangolódtak...

A Farm VIP csütörtök esti adásban meglepetések sora várja Vivient, Évát, Gábort és Zalánt. A négy esélyest Zsolti gazda egy disznóvágásra invitálja, ahol persze tevékenyen részt kell venniük a pörzsölésben és a hús feldolgozásában. Közben sorban érkeznek hozzájuk a korábban már kiesett versenyzők, így hamar jó hangulatú buli kerekedik a disznótoron.

Fotó: TV2

Bár Horváth Éva is bizonyította a mögöttünk álló hetekben, hogy kemény fából faragták, mégis Vasvári Vivien okozta a legkellemesebb meglepetést. Hamar bebizonyította, hogy bizonyos tekintetben jobban helytáll a nomád körülmények között, mint a férfiak. Az egykori luxusfeleségnek természetesen a disznóvágás során sem kellett kétszer mondani, hogy mit kell csinálni. Vivi ráadásul olyat tesz, amit sosem gondolt volna: megette a disznófület.

Fotó: TV2

„Semmi bajom a farmélettel, sőt, szinte minden pillanatát élveztem. Talán ez a disznóvágás volt az egyetlen olyan feladat, amitől tartottam, hiszen ilyesmin korábban nem vettem részt és nem is lennék arra képes, hogy leszúrjak egy disznót. Bevallom, nem voltam elragadtatva a halott malacka látványától és a vére sem volt rám épp jó hatással, de a perzselésből, a kolbásztöltésből és az egyéb részfeladatokból már kivettem a részem. Sőt, amikor Zsolti levágta a fülét és odaadta, hogy rágcsáljam el, megtettem, hiszen egyáltalán nem vagyok finnyás, kipróbáltam már ennél jóval extrémebb ételeket is. Maradjunk annyiban, hogy nem lesz a kedvenc nassolnivalóm, de a világért se hagytam volna ki” – mesélte nevetve Vivien.

Fotó: TV2

Kiesettek kezében a négyesfogat sorsa

Természetesen nem csak a disznóvágás kedvéért tértek vissza a TV2 kalandreality-jének korábban kiesett játékosai. Rájuk ugyanis a nap végén komoly feladat vár. Ők döntenek arról, hogy ki az a két versenyző. akik egyeneságon továbbjutnak a pénteki döntőbe , és kik azok a hírességek, akik még csütörtökön megmérkőznek egymással, hogy eldöntsék, ki lehet a harmadik esélyes a fődíjra.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vasúti átjáróban próbált előzni a BMW-s, a sorompóval együtt saját magát is elintézte - videó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai