Létrehozva: 2020.11.12.

Németh Kristóf: Most az a legfontosabb, hogy kivárjuk a vakcinát

Egy felelős vezető számára nem is lehet kérdés, hogy a koronavírus-járvány megfékezéséhez elengedhetetlen volt a szigorítás.

Németh Kristóf és a Fórum Színház társulata jó ideje tisztában volt vele, hogy előbb, vagy utóbb bekövetkezik az, amit Orbán Viktor hétfőn kihirdetett, vagyis hogy egy időre bezárják a színházakat is, hogy megakadályozzák a koronavírus rohamos terjedését. A színész-színigazgató társulatával együtt az előremenekülés taktikáját választották…

Fotó: Keller Mátyás / Ripost

„Bár tény, hogy mindenki számára nehéz időszak előtt állunk, teljes mértékben egyetértek a szigorításokkal, hiszen most az a legfontosabb, hogy ne engedjük teljesen elszabadulni a koronavírust. A világban mindenhol arról szólnak a hírek, hogy belátható közelségben van a védőoltás, így most mindenkinek áldozatot kell hoznia, hogy addig kitartson az egészségügy” – kezdte lapunknak Németh Kristóf, aki annak örül, hogy nyáron rengeteg nézőnek tudtak örömet szerezni a love.hu című előadásukkal, amivel el is hozták a Magyar Teátrumi Társaság X. Nyári Fesztiváljának egyik nagydíját. Kristóf ugyanakkor nem tagadja, hogy nagy reményekkel vágtak bele társulatával az idei színházi szezonba, miközben B és C terveket is készítettek.

Fotó: Instagram

„Ősszel kezdtük próbálni Spiró György Szappanopera című darabját, de hamar félbehagytuk a folyamatot, mert az egyik kolléganőnk élettársa elkapta a vírust és ez volt a felelős döntés. Később folytattuk a munkát, de akkor az egyik mellék, majd a férfi főszereplőről derült ki, hogy fertőzöttek lettek. Ez volt októberben, amikor is úgy döntöttünk, hogy mi bezárunk, vagyis majd egy hónappal a szigorítás előtt mi már lehúztuk a rolót és most van egy kész darabunk, amit azonnal bemutatunk, amint véget ér ez a rémálom” – mondta a színész, aki mindent elkövet, hogy a társulat tagjai ezekben a nehéz hetekben se maradjanak munka és közönség nélkül. Kristóf annak a lehetőségét sem veti el, hogy később akár online formában mutassák be az elkészült darabot, de addig is tervezik, hogy digitális tartalmakat gyártanak a kultúrára éhes közönségnek.

Fotó: Ripost/ Szabolcs László

„Nagy sikerrel futott a Mesterek és tanítványaik sorozatunk, melyben igazi színészlegendákkal és tanítványaikkal beszélgettem a színpadon. Ezt folytatjuk úgy is, hogy a nézők nem lehetnek jelen, hiszen számos fórumon tehetjük elérhetővé ezeket a tartalmakat. Ugyanakkor elindítjuk a Verskommandó névre keresztelt projektünket is. Neves művészek szavalják majd el a magyar irodalom legszebb, legismertebb költeményeit, melyek összességéből létre szeretnénk hozni egy úgynevezett online verstárat. Az egyik célunk ezzel természetesen a kultúra szolgálata, de az is fontos, hogy az ilyen projektekkel folyamatos munkát tudunk biztosítani a háttérszemélyzetnek is” – árulta el a Fórum Színház igazgatója. .

Fotó: Instagram

 

Lelkileg nagyon megviseli a világjárvány Németh Kristóf szerencsésnek érzi magát, hiszen eddig az ő családját elkerülte a koronavírus. Feleségével optimistán tekintenek a jövőbe. Ezt természetesen annak köszönhetik, hogy szigorúan betartják a szabályokat, ami viszont lelkileg nem könnyű. „Be kell valljam, hogy olyankor haragszom igazán a világra, amikor bár találkozunk az édesanyámmal, de sem én, sem pedig Lóci nem ölelhetjük meg őt. Borzasztó, hogy ez a vírus elvette tőlünk a testi kontaktus lehetőségét” – mondja Kristóf, aki sokat beszélget 13 éves fiával is a kialakult helyzetről, hiszen tudja, hogy egy kamaszfiúnak nem könnyű elfogadni a rengeteg szabályt. „Sajnálom Lócit és persze úgy általában minden gyereket, hiszen most tele lett különös szabállyal a kis életük. Furcsa nekik, hogy az egyik pillanatban még sülve-főve ügyet lehettek a barátaikkal, ma pedig mindenki maszkban van, távolságot tar és karanténban lakik. A kisfiunk Levente pedig már ebbe a világba született„- tette hozzá a színész.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője