2 éve

Ilyen nincs és mégis van! 20 éves önmagára fogyott a magyar tévés

Bomba formában van Kandász Andrea! A műsorvezető egy palesztin népgyógyászatban használt receptúrának köszönhetően négy hónap alatt 19 kilótól szabadult meg.

Kandász Andi kétszer is azt hitte az utóbbi hónapokban, hogy valami gond van a digitális mérleggel, amire ráállt. Először négy hónappal ezelőtt, amikor úgy szalad fel a számsor nulláról 86, rá, mintha csak egy komolyabb sportkocsi gázpedáljára taposott volna, másodszor pedig néhány napja, amikor mindössze 67 kilóval mérlegelt.

Fotó: Lung András / Kandász Andi

„Balin ért utol minket a koronavírus, alig tudtunk hazajönni, és azonnal hatósági karanténba vonultunk, majd pedig hónapokig magunkra zártuk a lakást. Otthonról dolgoztam, és azt vettem észre, hogy a munkaállomásom először szépen beköltözött a konyhába, aztán pedig olyan közel kerültem a hűtőhöz, hogy csak ki kellett nyújtani a karom, hogy elérjem a finomságokat. Nagyon sokat főztem, sok édességet is, mákos gubát, egy kis ezt, egy kis azt, amit korábban nem igazán szerettem, de bele-belekóstoltam, és igazából rájöttem, hogy finomak” – kezdte a történetet a #KandászMamik-#Sztármamik háziasszonya, aki nyáron egy rendezvényre készülve ébredt rá, hogy a köntösén kívül nem sok ruháját tudja felvenni...

Fotó: Lung András / Kandász Andi

„Ezen a ponton szembe kellett néznem a tényekkel, a valóság pedig 86 kiló volt. Először kiborultam, aztán dühös lettem, majd eldöntöttem, hogy most azonnal változtatnom kell! Vége lett a tavaszi rémálomnak és eljutottam Keleti Andihoz, hogy megtanít nekem egy táncot, amit régóta szerettem volna. Láttam, hogy baromi jól néz ki. Kaptam egy havi adagot kapszulájából, ahogy az elfogyott már láttam magamon az első eredményeket, végül 4 hónap alatt 19 kilót adtam le! Imádom a természetes anyagokat, szóval minden tetszett, ami benne van: például egy palesztin szuperrost, ami nem csak a teltségérzetről gondoskodik, de ki is pucolja a beleket, egy az izomvesztés nélküli fogyást segítő grönlandi moszat, és egy Kaukázusi fűféle, ami az emésztést stimulálja és hatására rövidebb ideig marad a tápcsatornában az étel. Van köztük olyan is amit modern kutatások is az egyik leghatékonyabb súlycsökkentő alapanyagnak tartanak” – magyarázta Kandi, aki mindenkit arra biztat, hogy bátran vegye fel a harcot a plusz kilókkal szemben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés: ezek a cégek évtizedeken át tudatosan mérgezik az embereket

origo.hu

Meglepő dolog derült ki az állatkínzással vádolt Dollyról

borsonline.hu

Megrázó felvétel: saját testével védte az iskolásokat a ketrecharcos - Videó

vg.hu

Sztrájk kezdődik Székesfehérváron: az Arconic-Köfém Kft. gyára teljesen leáll

ripost.hu

Elképesztő az összhang a Sztárban Sztár győztese és kedvese között

magyarnemzet.hu

Suhajda Szilárd ül a Mount Everesten – előkerült az utolsó, megrázó fotó róla

origo.hu

Drámai vonatbaleset Indiában: 300-hoz közelít a halálos áldozatok száma

mindmegette.hu

Fagyihoroszkóp: milyen ízű jeges nyalánkság illik leginkább a csillagjegyedhez?

ripost.hu

A magyar határhoz érnek a hírhedt Pokol Angyalai

ripost.hu

"Krisztiánnak igent mondanék" – jövőbeli terveikről meséltek a Párharc győztesei

ripost.hu

"Lassan haladok" – videón, mi hátráltatta Suhajda Szilárdot a halála előtt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

A Bors úgy értesült: Jelentősen javult Gálvölgyi János állapota

SZTÁR

Csepregi Éva fia szoknyában locsol húsvétkor

SZTÁR

Oszter özvegye család nélkül húsvétozik, de nem marad egyedül

HŰHA

Újra az utcán balhézott a magyar zenész, fenyegető hangon üzent

SZTÁR

Megszakad a szív! Sorra búcsúznak a hírességek Tina Turnertől - Fotó!

SZTÁR

„Ilyen stílussal menjen a cirkuszba énekelni”: kegyetlenül kiosztották Peter Srámeket

SZTÁR

Az anyaság első évéről beszélt a gyermekét egyedül nevelő szépségkirálynő

SZTÁR

Mindenkit lesokkolt Opitz Barbi friss fotója, több vitát is indított