RETRO RÁDIÓ

Berki szerint Csilla meztelenül, pucsítva kaparja cellája falát

Berki szerint Csilla meztelenül, pucsítva kaparja cellája falát
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2020. 11. 10. 21:30

Hétfőn négy híresség költözött be a VIASAT6 celláinak egyikébe, hogy eltöltsenek ott öt magányos napot. Berki pedig megint hozta a formáját...

Megyeri Csillának és Berki Krisztiánnak nem éppen felhőtlen a viszonya, hiszen korábban már szerepeltek egy műsorban, mely után nem éppen jó szájízzel váltak el. Krisztián ugyanis az Ázsia Expressz első szériáját nyerte meg úgy, hogy pénzt ígért többek között a Csilla-Zsolti párosnak is, de végül a kifizetésre nem került sor. Csilla ezért neheztel Berkire, akivel most a VIASAT6 Celebcella című műsorában szerepel együtt.

Persze mindketten egy-egy puritán konténerben vannak bezárva, így nem találkoznak egymással, de magányukban mindketten sokat foglalkoznak a másikkal. Berki egyenesen azt vizionálja, hogy annyira bejön a fiatal lánynak, hogy az: „Meztelenül, pucsítva kaparja a cella falát, hogy átjöjjön...” Krisztián ezt a mondatát többször is a kamerába mondta, miközben a szomszéd cellában Csilla nagyon nem így gondol az izomcelebre.

„Berki biztosan otthonosan érzi magát a kis cellájában... Innen üzenem, hogy a viselkedés az, ami naggyá tehet!”- elmélkedett hangosan Csilla, alig néhány órával a beköltözésük után.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.