Karácsony belesodorna minket a háborúba

POLITIK
2 éve

Kiállítás nyílik Szilágyi István emlékére

Ma este nyitja meg kapuit a Szilágyi István emlékére szervezett jótékonysági kiállítás!

A május 3-án tragikus körülmények között elhunyt Szilágyi István komoly életművet hagyott maga után, hiszen több mint 80 játékfilmben, több tucat tévéfilmben és számos színpadi műben alkotott maradandót pályája során. Özvegye segítője ezért döntött úgy, hogy kiállítást szervez az emlékére, ahol a színész tisztelői megtekinthetik majd a hozzá köthető filmes és egyéb relikviákat. A kiállításon helyet kapnak az özvegyének alkotásai is, hiszen Joli néni elismert szobrászművész, akinek számos kreációja ma is közterületeket díszít.

Fotó: Bors

A jótékonysági tárlatnak végül az egyik budapesti pláza ad otthont, ahol szeptember 7-én egy nagyszabású megnyitót is szerveznek. Az eseményen természetesen részt vesz Joli néni is, de a 100 Tagú Cigányzenekar néhány tagja is játszik majd Szilágyi István emlékére.

Lapunk ellátogatott a kiállítás helyszínére, ahol már minden készen áll a hétfői megnyitóra. A színművész fotói díszítik a falakat, özvegye alkotásai pedig körben sorakoznak fel a teremben.

Fotó: Ripost

„Szilágyi István nemcsak fantasztikus művész volt, de kiváló ember is, így megérdemli, hogy életművét egy kiállítás keretein belül tárjuk az érdeklődők elé. A kiállításon megtekinthetők a művész úr filmes relikviái és személyes tárgyai, ugyanakkor felesége, Humenyánszky Jolán szobrai is megtekinthetőek lesznek, hiszen a maga területén ő is kiemelkedő alkotónak számít. Joli néni ma is sok szobrot őriz otthon, amelyeket szerintem mindenkinek érdemes megnéznie” – mondta korábban a lapunknak Baricz Dezső a Baptista Szeretetszolgálat programigazgatója, aki a kiállítás bevételét az özvegy életkörülményeinek további javítására szeretné fordítani. A tárlat egyébként egy hónapon keresztül lesz elérhető az érdeklődök számára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Gyomorforgató szélsőbaloldali tombolás a cannes-i díjátadón

origo.hu

Erre készül együtt Radics Gigi és Oláh Ibolya

metropol.hu

Le sem tagadhatná, annyira hasonlít Krausz Gáborra a kislánya

hirtv.hu

Hajléktalant gyilkolhattak meg Újszegeden

ripost.hu

Kinyitott a Balaton, kezdődik a szezon: ne lepődj meg, ha ilyen árakat látsz - videó

vg.hu

Rendkívüli! Megtörte a csendet a Suhajda Szilárdért felküldött serpa: "Mindent megtettünk, nagyon sajnálom"

origo.hu

Megdöbbentő, miket akart egy férfi becsempészni Amerikába

travelo.hu

Fluoreszkált a velencei Canal Grande vize a Rialto hídnál

ripost.hu

Heti horoszkóp: a Nyilas és a Szűz kemény leckét kap, a Bak mindent boríthat

ripost.hu

Szörnyű fájdalmak gyötrik, 14 évesen már járni sem tud az élsportoló Bogi

ripost.hu

Lebuktatták a rajongók Nótár Mary-éket

ripost.hu

„Ennek semmi köze nincs a kapcsolatunkhoz” – Ebbe nagyon belenyúlt Király Viktor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

A Bors úgy értesült: Jelentősen javult Gálvölgyi János állapota

SZTÁR

Csepregi Éva fia szoknyában locsol húsvétkor

SZTÁR

Oszter özvegye család nélkül húsvétozik, de nem marad egyedül

SZTÁRDZSÚSZ

Elhagyhatta a kórházat: így ünnepelt Árpa Attila édesapja

SZTÁR

Megszakad a szív! Sorra búcsúznak a hírességek Tina Turnertől - Fotó!

SZTÁR

„Ilyen stílussal menjen a cirkuszba énekelni”: kegyetlenül kiosztották Peter Srámeket

SZTÁR

Az anyaság első évéről beszélt a gyermekét egyedül nevelő szépségkirálynő

SZTÁR

Mindenkit lesokkolt Opitz Barbi friss fotója, több vitát is indított