Létrehozva: 2020.09.30.

Durva balesetet szenvedett otthonában Kandász Andi

Andi számára most minden lélegzetvétel gyötrelemmel jár, de még a fürdés is lehetetlen küldetésnek tűnik…

Kandász Andi egy korábbi balesete óta tudja, hogy komoly veszélyforrást jelent számára a két lakást összekötő lépcső, aminek a legfelső foka kifejezetten csúszós, különösen felmosás után. Három éve egyszer már lezuhant onnan, azóta pedig különösen figyel, hogy ne ismétlődhessen meg a fájdalmas baleset. Néhány napja azonban elkalandoztak a gondolatai és a figyelmetlenségnek meg is lett az eredménye.

„Három éve már megcsúsztam a lépcső tetején és nagyon durván megütöttem a derekamat, miután egész a lépcsősor aljáig zuhantam. Érdekes, hogy akkor sikerült olyan „szerencsésen” esnem, hogy helyreugrott a korábban folyton fájó derekam, vagyis miután a zúzódás elmúlt, megszűnt a fájdalom és nem is tért vissza. Nos, most nem sikerült ilyen jól a dolog...” – kezdte Kandi, aki ugyan elnevette magát, de hamar rájött, hogy a vidámság most nem éppen kifizetődő, hiszen azonnal feljajdult fájdalmában, mivel most a bordáit érte hatalmas ütés.

„Pár napja késő este értünk haza a Balatonról és miután kipakoltunk, úgy döntöttem, hogy felmosom a lépcsőházat, hogy reggel friss illat fogadjon minket, amikor kilépünk a lakásból. Talán fáradt voltam, ezért nem figyeltem eléggé, minden esetre sikerült mezítláb megcsúsznom a legfelső lépcsőfokon. Érdekes, hogy ilyenkor mennyire lelassul az idő. Átgondoltam, hogy meg kell fordulnom zuhanás közben, hogy ne a fejem csattanjon a lépcsőn. Fogalmam sincs hogyan, de ez sikerült és még a korlátot is el tudtam kapni. Ennek ellenére iszonyatos erővel csapódtam a lépcsőszegélynek a bordáimmal„ – mesélte a #KandászMamik-#SztárMamik műsorvezetője, aki egészen másnap reggelig nem gondolta, hogy nagyobb lehet a baj.

”Ébredés után azonban már érezte, hogy minden mozdulat fájdalommal jár és rájött, hogy segítség nélkül a mozgás is nehezére esik. Így végül férje elvitte őt a balesetire, ahol alapos vizsgálatnak vetették alá. „Pillanatok alatt elvégeztek minden szükséges vizsgálatot. Mellkasröntgent és ultrahangot csináltak és szerencsére „csak” zúzódást találtak és begyulladt a csonthártya, ami a durva fájdalomért felelős” – nyilatkozta Kandi, aki a balesete ellenére is dolgozik. Csak egy egész napos fotózást mondott le, de műsorának forgatása nem állt le.

Kandit nem lehet kiütni... Kandász Andreát szó szerint kemény fából faragták, vagyis nem az a fajta, aki egy baleset után elhagyja magát és addig fekszik, amíg teljesen fel nem épül. Erre volt példa korábban az Ázsia Expressz 2 forgatásán is, amikor gyakorlatilag az első feladatban megsérült. Akkor egy hatalmas fakocka esett a fejére, miután partnere Demcsák Zsuzsa egy elefánt hátán ülve kiejtette a kezéből. Andi az ütés hatására komolyan megszédült és orvost is hívott hozzá a stáb, de a műsorvezető hamar megrázta magát és folytatta a küzdelmet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai