RETRO RÁDIÓ

Vitától volt hangos Gáspárék konyhája

Vitától volt hangos Gáspárék konyhája
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2020. 08. 09. 07:20

Gáspárék eleve nem arról híresek, hogy nagyon csendesek lennének, de vannak helyzetek, amikor önmagukhoz képest is hangosabban vitáznak.

Gáspár Evelin szépen menetel a MasterChef VIP 2 adásaiban, hiszen simán továbbjutott a TV2 gasztro-realityjének második hetére is. Ebben komoly szerepe van édesanyjának, Bea asszonynak, aki kérlelhetetlen, ha főzésről van szó. Beának persze nem volt könnyű dolga, amikor a lányát kellett dirigálnia saját konyhájukban.

Fotó: TV2

„Evelinnek remek érzéke van a főzéshez és a sütéshez, de főleg kislánykorában lehetett rávenni arra, hogy együtt főzzünk. A forgatások előtt megpróbáltam felkészíteni és tréningezni őt, de ez nem ment könnyen” - kezdte Bea.

Fotó: TV2

„Mindketten erős és persze harsány egyéniségek vagyunk, így a gyakorlás során néha bizony összekaptunk, ami nálunk nem éppen egy halk dolog. Halálra idegesített, hogy mindent én csináltam, ő pedig megelégedett volna azzal, hogy csak nézi és memorizálja a dolgokat. A főzés nem elméleti történet, azt bizony csak a gyakorlatban lehet elsajátítani, így persze hogy kiabáltam, amikor nem akart hozzányúlni az ételhez, csak azt várta, hogy elkészüljön” - árulta el a sztárséf, aki természetesen büszke lánya teljesítményére.

Fotó: Markovics Gábor

„Egyébként elfogultság nélkül mondom, hogy nagyon meglepett Evelin eddigi teljesítménye. Tudtam, hogy ügyes, de hogy ennyire, azt azért nem. Néha egész meglepő megoldásokkal áll elő” - mondta Bea.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.