RETRO RÁDIÓ

Most érkezett: Súlyos döntést hozott Suzy, lehúzza a rolót

Most érkezett: Súlyos döntést hozott Suzy, lehúzza a rolót
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2020. 07. 15. 12:35

Az énekesnő nagyon szerette aprócska édességüzletét, de úgy döntött, feladja vállalkozását. Suzy idejébe ugyanis már nem fér bele, hogy üzletasszony is legyen.

A népszerű mulatós énekesnő azután nyitotta meg budapesti üzletét, hogy szakított gyermeke apjával, Jollyval. Suzy szerette volna bebiztosítani jövőjét, hiszen nem tudhatta, hogy zenei karrierje milyen lendülettel folytatódhat a botrányokkal tarkított különválás után.

Mostanra azonban kiderült, egyedül talán még keresettebb előadó lett, mint egykori párja oldalán volt. Suzynak nagyon hamar sikerült felfuttatnia a Star Waffle névre keresztelt kis üzletét, hiszen az ország minden tájáról érkeztek a rajongók, hogy lássák kedvencüket a pult mögött. Ráadásul az énekesnő nagyon finom gofrikat készített, így kialakult a visszajáró vendégköre is.

Suzy most mégis megválik az üzlettől és az azt üzemeltető cégétől is, mert mint mondja, szerencsére már nincs ideje a vállalkozásra. „Az volt a célom, hogy biztos megélhetést biztosítsak a lányomnak és magamnak, hiszen nem tudtam, hogyan alakul majd a zenei pályám. A koronavírus- járvány persze nekem is keresztbe tett, de szerencsére hamar népszerű lett a környéken a bolt, így az újranyitás után sem volt okom panaszra”- kezdte a Ripost-nak Suzy, aki ennek ellenére sem lesz többet látható a gofrizó pultja mögött.

„Időközben megállapodtam Tilinger Attilával, hogy nála folytatom a zenei karrieremet és ezzel a lehető legjobb döntést hoztam. A karantén alatt elkezdtünk egy önálló lemezen dolgozni, és szépen jöttek a fellépések is. Nekem minden hétvégén két-három bulim is volt. Hívtak kisebb lakodalmakra és születésnapokra, így egyre kevesebb időm lett a vállalkozásomra, mostanra pedig már egyáltalán nincs” - indokolta meg döntését lapunknak az énekesnő, aki számára természetesen az is nagyon fontos, hogy a fellépések mellett legyen elég ideje kislányára.

„A lányom természetesen a karrieremnél és bármilyen üzleti vállalkozásnál fontosabb. Szeretnék vele minél több időt tölteni és ehhez bizony fel kellett adnom a vállalkozásomat. Azt el sem tudom képzelni, hogy azért ne menjek, ha játszani hív, mert éppen a könyvelést bújom, vagy a rendeléssel foglalkozom. Persze gondolkodtam azon, hogy felveszek egy alkalmazottat, de elvetettem, mivel a gofrizót már az én nevemhez kötötték a rajongók, és nem szerettem volna csalódást okozni azoknak a vendégeknek, akik rám számítanának pult mögött. Gondolom az új tulajdonos majd meg is változtatja a nevét...”- tette hozzá Suzy.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.