tóth gabi
Pamela és Krisztián jó ideje nem találkoztak személyesen, pedig közös gyermekük érdekében szükség lenne a normális kommunikációra.
Berki Krisztián már nem igazán számított arra, hogy hosszú hónapok után végre sikerülhet személyesen is egyeztetnie Hódi Pamelával a közös gyermeküket érintő fontos kérdésekben, de úgy tűnik, megtört a jég. Krisztián ugyanis levelet kapott az exétől, amelyben Pamela közölte vele, hogy új ügyvédjével készen állnak a találkozóra.
„Úgy tűnik, hogy a sajtó és a követőtáborom nyomására Pamela meggondolt magát és a közeljövőben végre létrejön a találkozó, amit én már nagyon régen szorgalmaztam, hiszen két szülőnek le kell tudnia ülni egymással szemben, ha a gyermekük jövőjéről kell döntéseket hozniuk. Bár a levelet nem nekem kellett volna küldenie, hiszen korábban éppen az ő kikötése volt, hogy csak az ügyvédeinken keresztül érintkezhetünk, de ne vesszünk el a részletekben” – kezdte lapunknak Berki, aki reméli, hogy lassan elkezdődhet valamiféle együttműködés közte és gyermeke anyja között.
„Azt hiszem, jó úton haladunk, bár van még hova fejlődni a közös felügyelet kapcsán. Most ugyanis éppen nem vihettem el a kislányunkat wakeboardozni, mert ez a program az „ő napjára” esett. Az én véleményem szerint a közös felügyelet azt jelenti, hogy mindkét fél rugalmasan kezeli az időt, amit a gyermekünkkel töltünk. Én biztos vagyok benne, hogy akkor is megengedném Pamelának, hogy elvigye Natit egy jó és szórakoztató programra, ha történetesen éppen az „én időmre” esne, de nem vagyunk egyformák. Sajnos kedden hiába kopogtattam a lakás ajtaján az általam előre jelzett időpontban, senki nem nyitott ajtót” – mesélte Krisztián, aki legalább meg tudta nézni annak a játszótérnek a munkálatait, amit ő épített Pamela lakásának tőszomszédságában annak érdekében, hogy kislányuknak legyen hol játszania a környékbeli gyerekekkel.