Létrehozva: 2020.06.29.

Megdöbbentő részletek derültek ki Bálint gazda haláláról

Sokan találgatták, hogy a 100 éves elhunyt Bálint gazda lehetett-e. Most megerősítették a híreket.

Alig több mint egy hete hunyt el 100 éves korában Bálint György kertészmérnök, a hivatalos közlemény szerint tüdőgyulladásban. A kormány koronavírus-információs honlapján pedig megjelent, hogy elhunyt egy 100 éves beteg. Sokan gondolkodni kezdtek, vajon Bálint gazda lehet-e az a beteg.

„Sajnos igaz, kár lenne tagadni. Gyurka koronavírus-fertőzött volt” – kezdte a Blikknek Bálint György özvegyének egy közeli hozzátartozója.

„Szegény gyászoló felesége karanténban van, a gyerekei sem lehetnek mellette a nehéz pillanatokban. Összetört, nem képes semmit mondani. Egyelőre egészséges, rajta is elvégezték a tesztet, ami negatív lett. Egy hete vasárnap halt meg Gyuri bácsi, a feleségével pedig csak másnap közölték: az elhunyt a kistarcsai kórházban elvégzett utolsó koronavírus-teszteredménye pozitív lett, ő pedig karanténköteles emiatt.”

Fotó: MTI/Czimbal Gyula

A hozzátartozó elmondta: négy napig a siófoki kórházban kezelték Bálint gazdát, a harmadikon csináltak koronavírustesztet, amely negatív lett. Ezután került a főváros közeli intézménybe, ahol pár nap után szintén volt egy negatív teszteredménye. Ám a kétoldali tüdőgyulladás miatt újabbat csináltak, ami már kimutatta a vírust, de mire az eredmény elkészült, a beteg elhunyt, vagyis néhány nappal korábban fertőződhetett meg.

Gyuri bácsi mellett ott volt a felesége, aki a Blikknek múlt héten elmondta, még el tudtak búcsúzni párjától. Ekkor még maga sem tudta, hogy másnap értesítik: vesztegzár alá kerül, mert elhunyt férje koronavírus-fertőzött volt.

A család értetlenül áll a helyzet előtt, hiszen Gyuri bácsi a vírusveszély első perceitől kórházba szállításáig önkéntes karanténban élt, kora miatt vigyázott rá a família. Erről a Blikknek márciusban Bálint gazda nyilatkozott. Tele volt energiával, naponta a számítógépéhez ülve válaszolt a levelekre, és metszette kertjében a szőlőt.

Az utcára sem engednek a szeretteim, az unokámtól és a dédunokáimtól is el vagyok tiltva. Telefonon beszélünk csak, így adjuk le a bevásárlólistát is. A fiúk mindent beszereznek, ami kell, aztán a kerítésre akasztják a szatyrokat. Nehezen bírom a bezártságot, de azt hiszem, szükséges a korom miatt”– mondta akkor Bálint György, aki három hete utazott a család siófoki nyaralójába.

Érkezés után rosszul lett, bár feleségén kívül mással nem érintkezett, amíg mentővel a helyi kórházba nem szállították. A vírus lappangási ideje 5-14 nap, ezután jelentkezhetnek a tünetek, tüdőgyulladás, magas láz és köhögés. Van, aki tünetmentesen esik át rajta, ám az idős, krónikus betegeknél életveszélyes a fertőzés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk a világ legbüdösebb ételét

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

life.hu

Ha nem akarsz "olcsó" megjelenést, ezeket a ruhadarabokat ne viseld

mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot