RETRO RÁDIÓ

Járvány után tilos a szelfi és az ölelés a koncerteken 

Járvány után tilos a szelfi és az ölelés a koncerteken 
angie
Szerző
angie
Létrehozva2020. 06. 25. 10:20

Limitált létszámmal ugyan, de mostantól ismét lehet szórakozni, az előadóművészek is visszakapták a munkájukat.

Hivatalosan is véget ért a veszélyhelyzet. Ugyan a koronavírus nem szűnt meg, de az élet kezd visszatérni a régi kerékvágásba. Az emberek ismét a munkahelyükön dolgoznak és végre szórakozhatnak is egy kicsit. Igaz, még csak 500 főig tarthatnak bulikat a szórakozóhelyek, de ez is jóval több, mint amit az elmúlt hónapokban lehetett. Az előadóművészek szinte kivétel nékül elvesztették a munkájukat a karantén idejére, de újra haknizhatnak, bárokban zenélhetnek, és esküvőkön is felléphetnek. Már alig várták, a színpadon túl a közönséget is hiányolták a sztárok, mégis akadnak olyanok, akik továbbra is tartanak a vírustól és persze olyanok is, akik bátran ölelkeznek újra a rajongókkal.

Balázs Klári még nem szeretne ölelkezni

Fotó: Ripost

A Korda házaspár már a hivatalos karantén előtt önkéntesen elvonult. Nem csoda, hiszen Korda György elmúlt 80 éves és Klárika sem szeretett volna megbetegedni. Az énekesnő egyébként már a járvány előtt is sokat adott a megelőzése, autója mindig tele van fertőtlenítő kendővel. „Évek óta kínosan ügyelünk arra, hogy kerüljük a vírusokat baktériumokat. A kocsiban mindig van nálunk fertőtlenítő és törlőkendő. A járvány óta pedig, légfertőtlenítő szprét is beszereztem. Mielőtt berobbant volna a koronavírus minden koncertünkön nagyon szoros kapcsolatban voltunk a közönségünkkel. A fellépés után rendszeresen, fotózkodtunk, dedikáltunk és természetesen ilyenkor elkerülhetetlen volt a testi kontaktus. Sokan kértek ölelést vagy egy kézfogást, de sajnos ennek vége. Addig biztosan, amíg meg nem lesz a védőoltás” – mondta Balázs Klári.

Hangfalakkal védi magát a Bódi házaspár

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Bódi Guszti és felesége, Margó is a veszélyeztetett korosztályba tartoznak. Igaz, még nem idősek, de korábbi betegségeik miatt jobb, ha csak megfontoltan vállalják el a felkéréseket. Margó a Ripost-nak elárulta, otthon és a munkában is óvja Guszti egészségét. „Az első fellépésünk a karantén után egy hajón volt, szerencsére szabad ég alatt. A színpad és a közönség között hangfalak voltak, így el voltunk szeparálva mindenkitől. Még nem állunk készen a közös fotózásokra, de reméljük, hogy ez idővel megváltozik” – mesélte Bódi Margó.

Péter Szabó Szilvi még kivár

Fotó: Ripost

Rengeteg terve van és felkérésekből sincs hiány, de Péter Szabó Szilvi óvatos. „Nem vagyok félős típus, de jobb az óvatosság. A színpadon biztosan nem leszünk görcsösek, és a koncert alatt meg is feledkezünk majd a vírusról, de utána nem szeretnénk kockáztatni. Ahhoz, hogy ismét közvetlenek lehessünk a rajongókkal kell még egy kis idő, igaz a legjobb egy hatásos vakcina lenne” – jelentette ki Szilvi.

 

Kökény Attilával lehet szelfizni

Fotó: Sulyok László

A bárénekes kezdetben minden szabályt betartott, de rájött, hogy nem ülhet otthon a végtelenségig. Már nagyon várta, hogy esténként ismét a színpadon álljon és nem hajlandó tovább feszengeni a vírus miatt. „Kezdetben nagyon óvatos voltam, elsők között viseltem maszkot és gumikesztyűt a bevásárláshoz, de leginkább otthon maradtunk a feleségemmel. Most, hogy elülni látszik a vírus, már nagyon várom, hogy ismét a közönségemmel legyek. Nem félek, nem akarok távolságot tartani tőlük. Ha már csináljuk, csináljuk rendesen! Lehet szelfizni velem és beszélgetni is úgy mint a karantén előtt” – jelentette ki Kökény Attila, aki a héten Curtis barátjával együtt lép színpadra az egyik belvárosi szórakozóhelyen.

Kiss Endi nem bírja testiség nélkül

Kiss Endi teljesítette édesapja kívánságát
Fotó: Bors

A villámkezű dobos közvetlen és szenvedélyes ember. A magánéletben is mindenkit ölelget és puszilgat hogy kifejezze szeretetét, így a koncerteken sincs ez másként. A koronavírus betett ugyan a zenésznek, de emiatt nem hajlandó kontrollálni magát. „Mindenkit ölelgetek és puszilgatok ha kedvelem és jól érzem magam. Persze ez most kockázatos lehet, de én nem a koronavírus miatt aggódom, sokkal inkább azért, hogy a járvány miatt valaki rossz néven veszi a közvetlenségemet és kapok egy hatalmas pofont” – mondta nevetve Endi.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.