Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.16.

Elkezdődött Győzike adócsalási pere: Erre senki sem számított

A showman meg volt győződve róla, hogy az ügyészség enyhít majd a büntetési tételen az adócsalási ügyben, de tévedett...

Gáspár Győző izgatottan várta a kedd reggeli előkészítő tárgyalást, hiszen ügyvédjével együtt arra számítottak, hogy a Balassagyarmati Járási Ügyészség pénzbüntetésre enyhíti a korábban kért börtönbüntetést a 35 milliós költségvetési csalási ügyben. Az ügyész azonban nem tett ajánlatot, így gyakorlatilag nem lehet tudni, mivel kellene szembenéznie Gáspár Győzőnek, aki hitelből fizette be a vádban szereplő teljes összeget. Dr. Erdei Zoltán nem érti, miért nem kaptak ajánlatot, Győzike pedig csalódottan távozott a bíróságról.

„Az összes ügyész megkapta a legfőbb ügyész hírlevelét, melyben arra utasította az ügyészségeket, hogy minden esetben tegyenek ajánlatot, már az előkészítő üléseken. Ez most nem történt meg, amit szóvá is tettem, de hiába. Gyakorlatilag úgy jöttünk ki a bíróságról, hogy fogalmunk sincs, milyen büntetést kérnek ügyfelemre. Persze ha pénzbüntetést kért volna az ügyész, azt sem fogadtuk volna el, hiszen a vádirat hemzseg a hibáktól. Most várjuk, hogy a bíróság kitűzze az első tárgyalást, amelyen bizonyítani fogjuk, hogy Gáspár Győző ártatlan” - nyilatkozta lapunknak a showman jogi képviselője.

Győzike szűkszavúan kommentálta a történteket.

„Nagyon csalódott vagyok! Abban bíztam, hogy – akárcsak a másik ügyben – az ügyészség pozitívan értékeli majd, hogy a vádiratban emlegetett kár teljes összegét megfizettem, de tévedtem. Megyünk tovább...” - mondta egykedvűen Győző.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

travelo.hu

Hiszitek vagy sem, de Budapest a világ egyik legzsúfoltabb városa lett

ripost.hu

Vasvári Vivien szívfacsaró üzenettel vallott szerelmet a férjének

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra