Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.03.

Összeomlott a gyásztól Szilágyi István segítője

Az utóbbi hetekben úgy tűnt, rendeződhet a legendás színész élete, hiszen önzetlen segítséget kapott egy fiatalembertől.

A tragikus körülmények között, vasárnap kora reggel elhunyt Szilágyi István számára nemrég felcsillant a reménysugár, hiszen megjelent a nehéz sorsú család életében Baricz Dezső Szilárd.

Fotó: Facebook

A fiatalember a Baptista Szeretetszolgálattól kereste fel a színészt és nem csak étellel segített, hanem komoly gyűjtésbe is kezdett. Szilárd szerette volna, hogy felújíthassák azt a házat, amiben Lópici Gáspár karakterének megformálója tengette életét feleségével és fiukkal, Péterrel, aki éppen anyák napján brutális módon végzett a legendával.

Baricz Dezső Szilárd a hír hallatán azonnal a XVII. kerületi házhoz sietett...

Később több, az elhunyt művésszel készült közös képet is megosztott a közösségi oldalán, melyeken megmutatta azt az ajándékot is, amit az idős házaspártól kapott két héttel ezelőtt.

A tragédia délutánján pedig egy Szilágyi Istvánt ábrázoló rajzzal vett végső búcsút az elhunyt legendától.

Vele érzünk és innen is köszönjük, hogy segíteni próbált!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra