A Nemzeti Összetartozás Napja: Ez ad erőt a magyarságnak!

POLITIK
3 éve

Ezek voltak Szilágyi István utolsó szavai

Az özvegy szerint férje csak önmagától szerette volna megvédeni az őrjöngő Pétert, amikor utoljára szabadult el a pokol kettejük között…

Ahogy arról a Ripost szombaton beszámolt, Szilágyi István özvegye részletesen elmondta a rendőröknek, hogy fiuk, Péter mit tett az apjával, és azt is elmondta, miért változott őrjöngő szörnyeteggé a 49 éves férfi. Iszonyúan nehéz döntés lehetett, hogy vallomást tegyen, hiszen az özvegynek saját fia ellen kellett vallania, de, mint mondta, „így lesz igazságos Pistával szemben”...

Joli néni most lapunknak elevenítette fel a rémtett előzményeit és a tragédia előtti pillanatokat – Szilágyi István utolsó másodperceit az életben...

Fotó: Ripost

„Péter napok óta nem volt jól, mert elfogytak a gyógyszerei… Szombaton már megőrült és kárt tett magában. A saját fejét verte az ágykeretbe, amivel csúnya sérüléseket okozott magának. Akkor még sikerült őt szép szóval megfékeznünk, de másnap kora reggel kezdődött elölről a roham...”

- kezdte Joli néni, aki még két héttel a rémségek után is beleborzong az emlékezésbe, hiszen szemtanúja volt, amint Péter a csitítás és kérlelés ellenére is rátámadt Szilágyi Istvánra, majd meggyilkolta...

Fotó: Ripost

„Ahogy a rendőrségi vallomásomban is mondtam, Péter vasárnap reggel is a gyógyszerét kereste, de nem volt pénzünk kiváltani a receptet, és már az én nyugtatóim is elfogytak. Ugyanaz kezdődött, ami egy nappal korábban… Pista szépen, csendben szólt hozzá, nem veszekedett, csak szerette volna megvédeni a fiunkat önmagától. Ekkor Péter nekiugrott és ütlegelni kezdte az apját, majd egy pillanattal később felkapta az első keze ügyébe kerülő tárgyat, egy kalapácsot és...”

- csuklott el a hangja az özvegynek, aki szerint a színész túlélhette volna a kegyetlen támadást, ha a fiú leáll, de nem így történt.

Pista még az ütés előtt annyit tudott mondani: „Ne csináld, fiam!”, de többre már nem maradt ereje. Ezek voltak az utolsó szavai… Másodpercek alatt zajlott le minden. Pista a földre esett, Péter pedig még ráugrott… A férjemnek pacemakerje volt, ami szerintem ekkor leállt. Talán ha ott sikerül őt megfékeznem, a férjem még ma is él, de nem tudom...”

- mondta Joli, akinek innentől csak ködös emlékei maradtak a rendőrség megérkezéséig.

Fotó: Markovics Gábor

„Arra emlékszem, hogy kirohantam a házból, egyenesen a szomszéd kisboltig és kiabáltam, hogy hívjanak mentőt és rendőröket. Közben egy fiatalember berohant a házba és letépte Pétert az apjáról. Aztán már csak a szirénákra emlékszem...”

- mesélte könnyeivel küzdve az idős asszony, aki a tragédia óta csak nyugtatóval képes aludni, mert fél, hogy álmában újra át kell élnie a történteket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a Netflix botrányos döntése, minden felhasználót érint!

origo.hu

Kibékülhetett L.L. Junior és Dárdai Blanka - fotó

mandiner.hu

Francesca Rivafinoli (Mandiner): Itt az óriási fordulat: Kálmán Olga leleplezte az „orbáni inflációs hazugságot”! (VIDEÓ)

ripost.hu

Letaglózó hír jött, meghalt a magyar sportpályák és a művészvilág legendája

magyarnemzet.hu

Messi így reagált arra, hogy kifütyülték a PSG-s búcsúmeccsén + videó

origo.hu

Ez okozta a százak életét követelő indiai vonatkatasztrófát - Felkavaró képek!

ripost.hu

Két szemtanú is megszólalt: megdőlt a Suhajda Szilárd halálával kapcsolatos teória

ripost.hu

Lélegzetelállító együttállást láthatunk éjjel az égen

ripost.hu

Tízmilliószoros nap van, ennek a három csillagjegynek óriási szerencsét hoz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

A Bors úgy értesült: Jelentősen javult Gálvölgyi János állapota

SZTÁR

Csepregi Éva fia szoknyában locsol húsvétkor

SZTÁR

Oszter özvegye család nélkül húsvétozik, de nem marad egyedül

LELKIZŐ

Csepregi Éva várja a beígért szerelmet, amit tavaly jósoltak neki

SZTÁR

Megszakad a szív! Sorra búcsúznak a hírességek Tina Turnertől - Fotó!

SZTÁR

„Ilyen stílussal menjen a cirkuszba énekelni”: kegyetlenül kiosztották Peter Srámeket

SZTÁR

Az anyaság első évéről beszélt a gyermekét egyedül nevelő szépségkirálynő

SZTÁR

Mindenkit lesokkolt Opitz Barbi friss fotója, több vitát is indított