2 éve

Évekig készült az öngyilkosságra Yvonne édesanyja

A luxusfeleség szeretne másoknak is segíteni édesanyja történetével, hogy elkerülhetők legyenek az ehhez hasonló tragédiák. A depressziós asszony nyilvános helyen vetette mélybe magát.

Élete legszörnyűbb időszakáról mesélt a VIASAT3 Feleségek luxuskivitelben című műsorában Yvonne Dederick. A luxusfeleségről eddig csak a legközelebbi barátai tudták, hogy szörnyű tragédia emlékét hordozza a szívében: édesanyja önkezével vetett véget az életének 2015 februárjában – számolt be minderről a Bors.

Yvonne csak sok idővel a tragédia után volt képes beszélni anyukája elvesztéséről, máig nem dolgozta fel a történteket.

„Édesanyám egész életében hajlamos volt a depresszióra, már kislány koromban is többször beszélt nekem arról, milyen jó lenne meghalni. Művészlélek volt, táncművészként dolgozott. Ahogy idősödött, egyre zárkózottabb lett, rosszabbodott az állapota, már kezdődő demenciától vagy Alzheimer-kórtól tartottam. Próbáltam kérni, hogy keressen magának elfoglaltságokat, tanuljon, utazzon a barátaival. Ő az unokáival szeretett volna lenni, de időközben mind a hárman felnőttek és kevesebb időt töltöttek együtt. Amikor láttam, hogy nagy a baj, elvittem egy szakemberhez. Azt hittem, itt elindulhat a jó úton, de sajnos nem így lett” – mesélte lapunknak Yvonne, aki a következő időpontot is lefoglalta édesanyjának, aki azonban már nem érkezett meg a találkozóra.

„Amikor a következő ülése lett volna, elment egy nyilvános helyre és a mélybe vetette magát. Sok szakember szerint egy táncművészettel foglalkozó embernél ez az élet tökéletes befejezése. Nem nézhettem meg a hely biztonsági felvételeit, de egy rokonunk igen, és kiderül: anyu készült erre” – fűzte hozzá.

A luxusfeleség a történetével arra szeretné felhívni az emberek figyelmét, különösképpen a koronavírus-járvány alatt, hogy figyeljenek a szeretteikre, és amint személyiségtorzulást vesznek észre rajtuk, haladéktalanul kérjenek orvosi segítséget.

„Remélem, a története felnyitja mások szemét is a cselekvésre. Miután elment, nagyon haragudtam rá, ordítottam vele álmomban, felriadtam. Mostanra örülök, ha ott van álmaimban, megbocsátottam neki, de a mai napig nem tudtam feldolgozni a halálát. Sokan mondták, hogy a gyászra mehetett rá a házasságom is” – mesélte Yvonne.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elhagyta egy városnyi ember adatait a részeg japán

metropol.hu

Tömeghalál: testek hevernek a szórakozóhelyen – Videó!

borsonline.hu

Vastag Csaba szerelme megmutatta, mit csinálnak az ágyban

ripost.hu

Ez hihetetlen: Részegen szexeltek, 16 lakás égett ki

hirtv.hu

Megsemmisítő vereséget szenvedett a józsefvárosi baloldal az időközi választáson

borsonline.hu

Korhatáros kvíz: Szexjáték vagy kutyajáték van a képen? – 18+

mindmegette.hu

A legjobb folyadékpótló gyümölcsök és zöldségek nyárra

ripost.hu

Árulkodó lesifotó készült Pécsi Ildikó fogadott fiáról és az Exatlon bombázójáról

ripost.hu

Egyre durvábbak a magyar leánybúcsúk

ripost.hu

Ekkor kell felszedni a kertbe ültetett krumplit, mutatjuk a jeleket

ripost.hu

Így éljük túl idén a kánikulát

További cikkek

SZTÁR

Arat a halál: Tragikus hirtelenséggel távoztak ezek a sztárok

SZTÁR

Csongrádi Kata szülinapot ünnepelt, kiderült ki a pótmamája

SZTÁR

Igazi szenzáció: ez a világsztár is Nanushkában