Létrehozva: 2020.03.09.

Ellopták Tóth Andi közösségi oldalát

Az énekesnő teljesen kiborult, hiszen öt év kemény munkája vált a semmivé, miután valaki feltörte a közösségi oldalát, majd megsemmisítette azt.

Tóth Andi kisírt szemmel jelentkezett be a Facebookon, hogy elmondja, Instagram-oldala a szeme előtt vált semmivé. Az énekesnő korábban azt hitte, hogy maga a cég törölte a rajongói oldalát, amiért többen jelentették, hogy túl sok a szerintük túlzottan is kihívó fotó, de végül kiderült, hogy valahol Kínában törték fel azt. Az énekesnő nem véletlenül dühös, hiszen több mint 90 ezer követője volt és ráadásul ezzel a számmal szépen is keresett a szponzorált tartalmak megjelenítésével.

Fotó: TV2

„Öt évembe telt, hogy kiépítsem ezt az oldalt. Nagyon mérges vagyok és folyamatosan bőgök, mert nem értem, miért és kinek volt erre szüksége. Nem azért borultam ki, mert nem tudom kiposztolni, hogy mit eszem. Arra használtam, hogy kapcsolatban maradjak a követőimmel és nyilván voltak szponzorációim is”

- mondta szomorúan Andi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője