Létrehozva: 2020.03.31.

Kutyát idomít a karanténban Hajdú Péter

Hajdú Péter kölyökvizslája elég feladatot ad gazdájának. Az apróság ugyanis még csak tessék-lássék szobatiszta.

Hajdú Péter nehezen viseli a bezártságot, így most kifejezetten örül, hogy nemrég új családtag érkezett hozzájuk Denisz, az apró magyar vizsla személyében.

Fotó: Ripost/ Markovics Gábor

Péter mindent megtesz, hogy mire vége lesz a karanténnak, egy jól nevelt kutyával indulhasson sétálni. Addig azonban marad a felmosóvödör és a fertőtlenítés.

„Deniszt minden reggel kétszer viszem ki a kertbe, hogy elvégezze a dolgát és viszonylag sokszor ez össze is jön neki, de azért még nem teljesen sikerült lenevelnem arról, hogy a kertet csak játékra használja, majd onnan bejőve célba vegye a nappali szőnyegét és...”

- kezdte nevetve Hajdú.

„Ilyenkor persze nekiállok takarítani, ami be kell vallanom, hogy nem éppen az erősségeim közé tartozik. Minden esetre mostanában gyakran vagyok látható fertőtlenítős felmosóvödörrel, amint térden csúszva sikálom a szőnyeget. Egyébként ezt leszámítva egész jól haladunk Denisszel. Már a legtöbb alapparancsot érti és végre is hajtja”

- mesélte Péter, akinek természetesen nagyon hiányzik már a munka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai