RETRO RÁDIÓ

Nem csitul az Eszenyi-botrány: Vizsgálatot követelnek a színészek

Nem csitul az Eszenyi-botrány: Vizsgálatot követelnek a színészek
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2020. 03. 24. 05:30

Bár Eszenyi Enikő az őt ért súlyos vádak után visszavonta pályázatát és ezzel lemondott a Vígszínház igazgatói posztjáról, a színészek nem elégedettek.

Eszenyi Enikő megtört a rá nehezedő vádak súlya alatt és néhány napja bejelentette, visszavonja pályázatát, vagyis nem vezeti tovább a Vígszínházát. Mint ismeretes, éppen a pályázók meghallgatása előtti napon robbant a bomba, hogy Eszenyit több olyan színész is verbális erőszakkal vádolja, akik a vezetése alatt bontottak szerződést a teátrummal.

Fotó: Instagram

Az igazgatónő visszavonulásával azonban nem elégszenek meg azok a művészek, akik aláírták a korábbi nyilatkozatot. Most egy újabb levelet adtak közzé, melyben 62-en, köztük Stohl András, Harkányi Endre, Hevér Gábor, Kovács Patrícia követelik, hogy az intézmény fenntartója folytassa le a vizsgálatot. Ugyanakkor nehezményezik, hogy Eszenyi Enikő eddig nem ismerte be a vádakat és nem kért elnézést sem...

„Alulírottak, a Vígszínház egykori munkatársai, fontosnak tartjuk azt a lépést, amellyel Eszenyi Enikő visszavonta igazgatói pályázatát. Hiányoljuk ugyanakkor részéről a beismerés és a bocsánatkérés gesztusát. Megerősítjük, hogy kiállásunk és megszólalásunk nem politikai indíttatású volt, hanem morális és szakmai kérdés. Korábbi nyilatkozatunkkal a verbális erőszak és a hatalommal való visszaélés ellen léptünk fel, megosztva saját tapasztalatainkat.

Hangsúlyozzuk, hogy az általunk említett eseményekben nem Eszenyi Enikő volt az áldozat: a sérelmeket mi és kollégáink szenvedtük el. Mivel Eszenyi Enikő érdemben nem reagált azokra az állításokra, amelyeket az elmúlt időszakban nyilvánosságra hoztunk, általában pedig tagadta azokat, elengedhetetlennek tartjuk, hogy a fenntartó lefolytassa a már korábban elrendelt vizsgálatot”

- áll a levélben, ami teljes terjedelmében és az aláírók névsorával, itt olvasható.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.