RETRO RÁDIÓ

Csúnyán leszólta a Republicot a zenekar alapító gitárosa

Csúnyán leszólta a Republicot a zenekar alapító gitárosa
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2020. 01. 14. 09:30

Március 14-én óriási Aréna-koncerten ünnepelhetik a rajongók a Republic zenekar 30. születésnapját. Akad azonban valaki, aki ezer szállal kötődik a zenekarhoz, mégsem hajlandó az esemény közelébe sem menni.

A zeneszerző-gitáros Tóth Zoltán, aki a csapat alakulásától egészen Cipő haláláig, azaz 2013 márciusáig játszott Republicban, ám nemrég új bandát alapított. A zenész most, a csapat nagykoncertje előtt elérkezettnek látta az időt, hogy kitálaljon arról, a tragédia után miért döntött úgy, nem folytatja a munkát zenésztársaival. Sőt azt is elmondta, mit gondol a legendás frontember nélküli formációról.

„Azt a kérdést, hogy miért nem megyek el a jubileumi Republic koncertre, inkább úgy kellene feltenni, hogy miért mennék el… Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy én ott legyek. Egy olyan zenekarban, aminek Republic a neve, nem lépek színpadra úgy, hogy abban Bódi László „Cipő” nem vesz részt. Arról, hogy ők ünnepelnek egy harmincadik évfordulót, az a véleményem, hogy van is mit ünnepelniük. Azt a szerencsét, hogy valaha egy legendás és fajsúlyos zenekarban játszhattak… Hogy mit kap így a közönség, azt nekik kell eldönteniük és értékelniük”

- mondta a Stimm TV a felvételen Körmendi Gábornak a zenész, akinek szavaiból kitűnik, hogy egyáltalán nincs jó véleménnyel a Boros Csaba vezette Republicról.

Hogy a zenész mit mondott még egykori zenekaráról, az kiderül a Ripost napilap keddi számából.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.