RETRO RÁDIÓ

Megszólalt a temetőgondnok: Ez történt Gesztesi sírjával

Megszólalt a temetőgondnok: Ez történt Gesztesi sírjával
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2020. 01. 31. 12:20

Ahogy arról a Ripost beszámolt, borzasztó állapotban találtuk a színész sírját, három héttel a temetés után. Ez történt a temetőben!

Lapunk megkereste a budakalászi temető gondnokát, aki miután meghallotta, hogy romokban találtuk Gesztesi Károly sírját, azonnal a helyszínre sietett.

Gesztesi Károly sírja
Fotó: Keller Mátyás

Barna Béla hamar kiderítette, hogy mi is történt, vagyis, hogy ki dúlta fel a színész sírhelyét és a mellette álló nyughelyet.

„Szerencsére az kijelenthető, hogy nem vandálok törtek be a temetőbe. Úgy tűnik, egy őz garázdálkodott a sírhelyeknél... Megtaláltam a nyomokat a kerítés mellett kívül és belül is. Mivel a vadbetörések nem ritkák a környéken, ezért tavaly 350 méter hosszan helyeztünk el vadhálót, amit lekampóztunk, az alját pedig szögesdróttal erősítettük meg. Ez a módszer hatékonynak bizonyult a vaddisznókkal szemben, de úgy tűnik, az őzeket már nem tartja vissza... Ahogy látom, átugorhattak a kerítés felett élelem után kutatva... Télen sajnos nem ritka, hogy a koszorúkat lelegelik a sírokról. Mivel Gesztesi Károly nyughelyén mindig vannak friss virágok, ezért most azt túrták szét... Már neki is láttam, hogy helyre rakjam az érintett sírokat”

– mondta lapunknak a gondnok.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.