RETRO RÁDIÓ

Több mint 30 éve vártuk – szeptember 2-án először koncertezik hazánkban a Pixies

Több mint 30 éve vártuk – szeptember 2-án először koncertezik hazánkban a Pixies
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 12. 03. 15:15

A 2004-ben újjáalakult Pixies 2019-ben friss lemezzel jelentkezett Beneath the Eyrie címmel. A legendás csapat tehát új matériával és korszakalkotó slágerekkel érkezik több mint három évtizedes karrierje során először Magyarországra – szeptember 2-án a Budapest Parkban koncerteznek!

A Pixies története valahol ott kezdődött, hogy Charles Thompson IV Puerto Rico-i cserediákprogramjáról visszatérve Bostonba kicsapatta magát a suliból, majd 1986 januárjában felvette a Black Francis nevet, és meggyőzte egykori egyetemi szobatársát, Joey Santiagót, hogy alapítsanak zenekart. Egy hirdetésben kerestek basszusgitárost, amire Kim Deal volt az egyetlen jelentkező – ő pedig beajánlotta David Lovering dobost, akivel a saját lagziján találkozott. Így indult el tehát a grunge-szcénát és az underground gitárzenét évtizedekre meghatározó zenekar története. A vallásos neveltetésű Francis fogta a mitológia, a spanyol kultúra és a kegyetlen bibliai történetek iránti érdeklődését, és hátborzongató, mégis fülbemászó punk dallamokká gyúrta össze őket – valahogy így született meg Surfer Rosa (1988) és Doolittle (1989) című lemezük. Az előbbin kapott helyet a kislemezként sosem kiadott, mégis a zenekar legkultikusabb slágerének számító Where Is My Mind?, amely a Harcosok Klubja című film vége főcímdalaként lehet ismerős a legtöbbek számára. De a Doolittle lemezen is volt sláger, például a Monkey Gone to Heaven, ami a Billboard modern rock listájának top 10-ébe is bekerült.

1990-ben Dealt kivéve mindannyian Los Angelesbe költöztek, ahol Bossanova című lemezüket rögzítették. Érdekes, hogy míg Amerikában mérsékelt sikereket értek el vele, Angliában az eladási listák élmezőnyébe került. Hiába vált a Pixies ekkorra már meghatározó, korszakalkotó indie rock óriássá, az 1991-es Trompe le Monde megjelenése után nem sokkal úgy döntöttek, vége a zenekarnak. 1993-ban tehát különvált a négyesfogat, és ki-ki saját szólókarrierjére koncentrált.

Több mint egy évtizeddel később, 2004 februárjában a zenekar bejelentette újjáalakulását, illetve soron következő turnéját, amire szinte perceken belül elkapkodták a rajongók a jegyeket – a londoni Brixton Academy 20 éves története során még sosem volt korábban példa ekkora rohamra, pedig a zenekar négy egymást követő este is fellépett a helyszínen. 2004-es Bam Thwok című visszatérő daluk azonnal a letöltési listák élén landolt, de mégsem volt akadályoktól mentes az előttük álló út. 2013-ban végül Kim Deal úgy döntött, távozik a zenekarból, így a várva-várt új lemez felvételeire Jeremy Dubs (Bunnies) ugrott be.

Három EP-t jelentettek meg vadonatúj dalokkal, amiket végül 2014-es Indie Cindy című albumuk foglalt össze. Deal helyére Kim Shattuck, majd később az azóta is bandatag Paz Lenchantin érkezett, aki olyan zenekarokban játszott korábban, mint A Perfect Circle vagy a Queens of the Stone Age. A Pixies tehát több mint két évtized kihagyás után új lemezével visszanyerte régi csillogását, azóta pedig két újabb anyagot (Head Carrier és Beneath the Eyrie) jelentettek meg – utóbbit ráadásul nemrégiben, 2019 őszén. Az album a Pixies korai munkásságának határtalanságát és kalandvágyát idézi anélkül, hogy olyan érzésünk lenne, hogy ismétli őket. Ehelyett a zenekar olyan elemekkel kísérletezik, mint a new wave, a ragtime, a western pszichedélia vagy a doom rock. A lemezt egy különleges helyszínen, egy erdei templomban található stúdióban rögzítették.

„Kicsit kísértetjárta volt a hely, akár a Blair Witch Projektet is forgathatták volna itt. Biztos vagyok abban, hogy egy ötödik zenekartag is volt velünk abban a templomban”

– mondták el a lemez felvételeiről. Tehát egy sejtelmes új anyag dalaival, illetve korszakalkotó, popkulturális alapműnek számító slágerekkel koncertezik karrierje történetében először Magyarországon a Pixies szeptember 2-án a Budapest Parkban!

A Facebook eseményt itt tudod megnézni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.