tóth gabi
A fiatal énekes gyakorlatilag először ült lovon, de fél óra elég volt, hogy teljesítse az egyik legnehezebb feladatot...
A Nemzeti Lovas Színház igazgatója felfigyelt a fiatal énekesre és egy szerepajánlattal állt elő számára. Pintér Tibor szeretné, ha Varga Viktor alakítaná az indián törzsfőnököt a társulat tavaszra tervezett legújabb bemutatóján. Az énekesnek ehhez persze meg kell tanulnia lovagolni, ráadásul nem is akárhogy, hiszen a lovas színház előadásain a színészek komoly kunsztokat mutatnak be a lovak hátán. A Ripost jelen volt Viktor első edzésén, ahol a teátrum igazgatóját óriási meglepetés érte.
„Komolyan mondom, hogy korábban sosem találkoztam Viktorhoz hasonló érzékű lovassal. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan tanul. Gyakorlatilag egy óra leforgása alatt már vágtába tudja ugratni a lovat, ami becsületére válna egy olyan lovasnak is, aki már egy éve vesz leckéket. Az pedig, hogy erre kengyel nélkül is képes volt, egészen elképesztő eredmény”
- mondta Pintér Tibor. Viktor az első tréning után elárulta, korábban csak kétszer ült lovon életében.
„Egy pillanatig sem gondolkodtam, amikor Tibor megkeresett. Én ugyanis egy kalandor vagyok. Most van körülbelül száz évem, amit én szeretnék kihasználni és minél több képességet szerezni magamnak. Ide tartozik az is, hogy megtanulok olyan jól lovagolni, amennyire csak lehetséges. Életemben először magamtól lovagoltam. Azt mondtam, hogy tudok és felültem szőrén a lóra. Másodszor pedig egy klipforgatás alatt, de most volt az első alkalom, hogy valaki el is magyarázta, mit és hogyan csináljak. Nagyon élveztem, szóval lovas leszek, az már biztos!”
- mondta lelkesen Viktor.