A magyar katonák helyt álltak Koszovóban

POLITIK
3 éve

Vastapsot kapott: igazi profiként állt színpadra a gyászoló Csuja Imre

Óriási lelkierőről tett tanúbizonyságot Csuja Imre. A színész a pénteki szereplését egy irodalmi esten még lemondta, de szombaton már  a Hamletben, Polonius szerepében kápráztatta el imádott közönségét.

Igazi profizmusra, a közönség iránt érzett szeretetre és alázatra vall, hogy Csuja Imre, két nappal kisebbik fia, Bence elvesztése után színpadra állt.

Fotó: Markovics Gábor

Shakespeare legismertebb drámájában, a Hamletben alakította Polonius, az állami főtanácsos szerepét. A drámai darabban először őt ölik meg, majd lánya, Ophelia öngyilkosságot követ el, fia pedig tőr általi halált hal.

Mint ismeretes, nagyobbik fia, Gergő tizenhat évvel ezelőtti elvesztése után sokáig képtelen volt a közönség elé állni. Ezért senki nem rótta volna fel a népszerű színésznek, ha két nappal kisebbik fia öngyilkossága után újra eltűnik a nyilvánosság elől, ő azonban mégis a közönséget választotta.

Az Örkény Színházban a katartikus előadás végén a közönség vastapssal jutalmazta a színészeket.

Fotó: Horváth Judit

„Csodálatos előadás volt, megérte eljönni. Komolyan aggódtam, hogy elmarad, hiszen én is hallottam arról, mi történt a művész úr fiával. Mindenki lélegzete elakadt, amikor megjelent a színpadon. Igazi profi módjára játszotta a szerepét, semmi nem látszott az arcán, még a végén, a tapsrendnél sem, pedig óriási ováció fogadta őt és a többi színészt” – mondta el a Ripost-nak az egyik néző, akinek a szavait egy másik is megerősítette.

Ha még több részletet szeretnél megtudni, olvasd el a Ripost hétfői lapszámát!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Aljas emberek a halott Suhajda Szilárdot szidjak – videó

origo.hu

Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten

borsonline.hu

Indokolatlanul sármos, pedig még csak egyéves a magyar énekes kisfia

vg.hu

Az EBESZ összeomlásától tart a finn külügyminiszter

ripost.hu

Elképzelhetetlen fájdalom: két testvérét meg tudták menteni a szüleik, de az angyalarcú 5 éves kislány meghalt

hirtv.hu

Szélesvásznú történelem: Szegény gazdagok

origo.hu

Döbbenetes dolgot árult el magáról Köllő Babett

mindmegette.hu

Dobd el a fazekat! Ezzel a géppel gyerekjáték a befőzés

ripost.hu

Döbbenetes részletek Suhajda Szilárd kereséséről: a végsőkig küzdött

ripost.hu

Összetörtek a kollégái: váratlanul elhunyt a népszerű műsorvezetőnő

ripost.hu

Megrázó vallomást tett a családanya: "az orvosok kétszer is elhajtottak, most pedig már csak egy hetem van hátra"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

A Bors úgy értesült: Jelentősen javult Gálvölgyi János állapota

SZTÁR

Csepregi Éva fia szoknyában locsol húsvétkor

SZTÁR

Oszter özvegye család nélkül húsvétozik, de nem marad egyedül

SZTÁR

Megszakad a szív! Sorra búcsúznak a hírességek Tina Turnertől - Fotó!

SZTÁR

„Ilyen stílussal menjen a cirkuszba énekelni”: kegyetlenül kiosztották Peter Srámeket

SZTÁR

Az anyaság első évéről beszélt a gyermekét egyedül nevelő szépségkirálynő

SZTÁR

Mindenkit lesokkolt Opitz Barbi friss fotója, több vitát is indított

SZTÁR

Kamasz lesz VV Fanni gyilkosának gyermeke, mire szabadulhat az apja