RETRO RÁDIÓ

Balázs Andival verték át a születésnapos színigazgatót

Balázs Andival verték át a születésnapos színigazgatót
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2019. 09. 02. 09:30

A színésznő minden fortélyt bevetett, hogy félrevezesse a mit sem sejtő igazgatót...

Karinthy Márton, a Karinthy Színház alapító igazgatója semmit sem sejtett, amikor szombat este megérkezett a teátrumba, ahol tudomása szerint egy bérelt előadáson kellett beszédet mondania a közönségnek. Kollégái, barátai és tisztelői addigra már elfoglalták helyüket a nézőtéren, hiszen valójában egy hatalmas meglepetésbulival készültek a hetvenéves direktornak. A főkolompos Balázs Andrea volt, aki még a jelmezét is magára öltötte, hogy még hitelesebb legyen az „átverés”.

„Marci annyit tudott, hogy este jelenése van, mert a Margerida asszony című előadást megvásárolta egy cég és neki beszédet kell mondania a nézők előtt. Amikor beért a színházba, Böhm Gyuri, a rendező félrehívta, hogy közölje vele, én valamiért hisztis hangulatban vagyok és be kellene jönnie hozzám az öltözőbe. Én addigra már félig fel is öltöztem a jelmezembe, hogy teljesen hiteles legyen a dolog és rosszkedvet szimuláltam”

– kezdte lapunknak a színésznő, aki végül futva igyekezett a nézőtérre, hogy még az ünnepelt színpadra lépése előtt elfoglalhassa helyét a nézőtéren.

„Marci nagyon kedves volt és megígérte, hogy a beszédében arra kéri majd a közönséget, hogy rövidebb ideig tartson a szünet, mert az év legmelegebb napja van. Ettől én látszólag meg is nyugodtam, majd miután otthagyott, pillanatok alatt visszavettem a saját ruhámat és rohantam a nézőtérre, ahol már ott volt mindenki, aki fontos Marci számára. Amikor belépett, elénekeltünk neki egy születésnapi köszöntőt, majd a kollégákkal az ő írásait adtuk elő. Fantasztikus hangulatú este volt”

– idézte fel Balázs Andi.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.