Létrehozva: 2019.08.31.

Higiéniai rémálommá vált az ázsiai kaland

Ázsiában gyakorlatilag minden játékos mentegetőzésre kényszerült, mivel a 40-45 fokos melegben sem volt lehetőségük a tisztálkodásra....

Az Ázsia Expressz 2 szériájának játékosai már az indulásnál egy emberként állították, hogy az ételmérgezés lehetősége mellett leginkább a megszokott higiéniás körülmények teljes hiányától tartanak. Nos, ez a félelem a játék első hetének végére valósággá vált. Mostanra szinte mindannyian kellemetlen szagot árasztanak magukból, hiszen csak ritkán és csak szerencsés esetben jutnak fürdőszoba közelébe.

Hódi Pamela mentegetőzni kényszerült, miután egy buszra szállva észlelte, hogy belőle és Huszár Zsófiból is töményen árad az elefántvizelet-szag.

Horváth Gréta akkor döbbent rá, hogy „baj” van, amikor szállásadójuk nem ismerte fel egy őt ábrázoló fényképről, majd a csütörtöki táncos feladatnál döbbent rá, hogy gyakorlatilag olyan szagot áraszt, amilyet soha korábban nem érzett önmagán.

 

A Liu testvérek is nehezen viselik a tisztálkodási lehetőségek hiányát.

„Erről nem is szívesen beszélek. Korábban fogalmam sem volt, hogy képesek vagyunk ilyen szintű igénytelenségre, hiszen mindketten nagyon adunk magunkra. Nos, erre itt nincs lehetőségünk és ezt nem is tudjuk megszokni. Az elefántos játék után szabályosan rettegtem, hogy valami baj lesz, mert mindenemről csurgott az elefántürülék és nem volt lehetőség arra sem, hogy legalább a kezemet megmossam”

- idézte fel rémálomba illő emlékeit Ádó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai