RETRO RÁDIÓ

A Kowalsky meg a Vega első önálló buliját adja a PLÁZSon

A Kowalsky meg a Vega első önálló buliját adja a PLÁZSon
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 06. 28. 14:15

A Kowalsky meg a Vega idén jelentette meg 10. lemezét, melynek majdnem két órás turnéjával most a PLÁZSra is megérkezik a szeretet rock and rollt játszó csapat június 29-én. A zenekar bár már kétszer játszott Siófok homokos tengerpartján, ez lesz az elsõ önálló koncertjük itt, ahol a slágerek mellett az új lemez dalai is felcsendülnek majd a balatoni éjszakában.

A Kowalsky meg a Vega már rutinos PLÁZSra járónak számít, hiszen a zenekar korábban már kétszer is megtáncoltatta itt a közönséget: 

„Ha jól emlékszem idáig kétszer játszottunk a PLÁZSon, de eddig egyik sem volt kizárólag Kowalsky meg a Vega este.

Megúsztuk, mert egyik alkalommal sem esett és mindkét koncert nagyon jó hangulatú volt.

A zenekarnak nagyon tetszik a Plázs, mert remek atmoszférájú buli helyszín. Természetesen örülünk, hogy idén önálló saját koncertet adhatunk nálatok”

- meséli Szórád Jimmy Csaba, a zenekar basszusgitárosa.

A szeretet forradalmárok januárban jelentették meg Árnyék és fény című 10. lemezüket, úgyhogy az új dalokkal és a tavalyi, 15 éves jubileumra összeállított programmal érkeznek a Balaton-partjára is. A közönségnek pedig bőven lesz ideje átadnia magát a Kowalsky meg a Vega pozitív dallamainak:„Ez egy bő 100-115 perces program,   amit be is tudunk mutatni, nem  leszünk idő szűkében, ami ezt megakadályozná”- árulja el Jimmy.

Aki követi a zenekar Facebook-oldalát, elcsíphette, hogy Kowa és Jimmy ahelyett, hogy koncert előtt megpihennének, inkább futással készülnek fel a koncertekre. Természetesen erről a szokásukról ezúttal sem mondanak le és míg mások lazítanak, ne csodálkozzunk, ha kettejüket futócipőben pillantjuk meg a parton:

„Biztos, hogy lesz edzés a koncert előtt, hiszen a Balatonnál még soha nem futottunk. Azt vettük észre ugyanis, hogy utána nagyon felpörögve, energikusan tudunk színpadra lépni. Ezt egész nyáron alkalmazni fogjuk, de versenyre nem készülünk. Ezen a nyáron is rengeteg koncertünk lesz, ami november közepéig tart, ez a sok élő buli is biztosítja számunkra a kellemes fáradtságot. Majd egy kis év végi szünet, kis feltöltődés következik, majd 2020. február 15-én egy budapesti Arénás koncerttel terünk vissza a közönségünkhöz.”

 

Úgyhogy a balatoni rajongóknak hosszú ideig ez lesz az egyetlen lehetősége, hogy egy ilyen különleges környezetben bulizhasson a Kowalsky meg a Vega dalaira, miközben halkan hullámzik a Balaton, világítanak a csillagok és olyan slágerektől zeng az éjszaka, mint az Egy világon át vagy éppen az Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek. 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.