RETRO RÁDIÓ

Klippremier: ironikus önarckép Zanzinger új videójában!

Klippremier: ironikus önarckép Zanzinger új videójában!
Tóth Balázs
Szerző
Tóth Balázs
Létrehozva2019. 02. 11. 16:30

A Zanzinger mûvésznév mögött megbúvó Misota Dániel 2009-ben kezdett el saját dalokat írni. Az évek során zenéje igazi metamorfózison ment keresztül, aminek egyik legkiemelkedõbb állomása az volt, amikor zenekart gyûjtött maga köré.

Kilenc hosszú év munkája vezetett a 2018. novemberében megjelent első lemezéhez. A Seasonal Winds című anyagra azonban, úgy tűnik, bőven megérte várni – az Index, a Recorder és a Phenom’enon magazin szerint is az egyik legerősebb hazai album volt az előző évből.

Most pedig itt az első videoklip az albumról, ami a Self-portrait at 24 című dalhoz készült, és amelyben egy kissé komikus, lassított esést láthatunk.

 

„A klip ötlete Ladocsi Andristól származik, és azt hiszem, hasonló kíváncsiság vezérelte, mint engem a dal írásakor és felvételekor. A Self-Portrait at 24 egy hosszú alámerülés időszakáról szól, ami csak azért nem járt fájdalmas földbecsapódással, mert rettentően sokáig tartott. Andris munkájának nagy rajongója vagyok, mert olyan, mint a fejen talált szög, és a legegyszerűbb gesztusokban és rezdülésekben talál meg valamilyen absztrakt feszültséget. Bár a dal és a klip keletkezésének kevés köze lehetett egymáshoz, mégis jól megtalálták egymást.”

Zanzinger a Seasonal Winds albumot február 23-án mutatja be először élőben. A koncerten vendége lesz a The Devil’s Trade néven alkotó Makó Dávid. És ez még nem minden – a Seasonal Winds egyre több figyelmet kap külföldön is. Nemrégiben a világszerte legjobb indie-zenéket bemutató The Indie Folx playlistjére is beválogatták, illetve a legnagyobb svéd showcase-fesztiválon, a Live At Hearton is (egyelőre) egyedüli magyar fellépőként mutatkozhat be.

 

A Lemezbemutató eseményét itt tudod megnézni.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.