RETRO RÁDIÓ

Először Magyarországon az amerikai metálszíntér egyik legsikeresebb zenekara, a Disturbed!

Először Magyarországon az amerikai metálszíntér egyik legsikeresebb zenekara, a Disturbed!
Szenes Péter
Szerző
Szenes Péter
Létrehozva2018. 11. 19. 13:28

A David Draiman vezette csapat négyéves kihagyás után 2015-ben tért vissza Immortalized címû lemezével, idén októberben pedig egy új albummal (Evolution) örvendeztették meg a rajongóikat. Így nem is lehetne aktuálisabb a csapat elsõ magyarországi koncertje - június 25-én érkeznek a Budapest Parkba!

Több mint két évtizede alakult Chicagóban az azóta néhány tagcserén is átesett Disturbed zenekar. A legelső szárnypróbálgatásoktól kezdve figyelem övezte őket, így nem csoda, hogy 2000-ben megjelent első lemezük (The Sickness) azonnal a Billboard 200-as listájának 20. helyén landolt. Innen pedig nem volt megállás – az albumból csak az Egyesült Államokban négymillió példány fogyott, illetve a következő évben csatlakoztak Marilyn Manson európai turnéjához is.

A Disturbed tényleg hihetetlen gyorsasággal nyerte meg magának a metálszínteret – két évvel később jelent meg második albumuk (Believe), ami viszont már rögtön az albumeladási lista élén nyitott. Innentől pedig azt mondhatjuk, hogy szinte hagyomány, hiszen hét sorlemezükből öt ért el #1 helyezést rögtön megjelenése után. 2009-ben megkapták első Grammy-jelölésüket is, így tulajdonképpen mind a közönségtől, mind a szakmától olyan elismeréseket söpörtek be, amit csak nagyon kevesen. 2011 októberében amerikai turnéjuk végeztével aztán úgy döntöttek, szünetet tartanak. Ez idő alatt sem maradtak természetesen távol a zenétől, inkább csak ki-ki a maga egyéb projektjeire koncentrált.

Szerencsére a srácok 2015 nyarán úgy döntöttek, ideje újra a hangjukat hallatni, így négy év hallgatás után megérkezett az Immortalized című anyaguk, ami után olyan zenekarokkal indultak turnézni, mint az Avenged Sevenfold, az In Flames vagy a Chevelle. A siker persze nem maradt el, mint ahogy a folytatás sem – 2018 októberében megérkezett friss anyaguk, az Evolution, amit a 2019-es évben egy turnéval koronáznak meg. A frontember, Draiman szerint ezúttal sokkal kevesebb állomással terveznek, mint a korábbi években, viszont ígérete szerint ezeken a bulikon rendesen odateszik magukat. Így különösen szívmelengető, hogy végre Budapest is befért a dátumok közé – a Disturbed először áll színpadra Magyarországon június 25-én a Budapest Parkban!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.