Létrehozva: 2018.05.02.

Kezdődik a Nagy-Szín-Pad! ötödik évada

Szerda este 20:00-kor az Apey and the Pea és az NB teljes koncertjével kezdõdik a Nagy-Szín-Pad! 2018-as elõdöntõje. A közönség az Akvárium Klubban, valamint a Nagy-Szín-Pad! online felületein, live streamen is nézheti kedvenceit, de az M2 Petõfi TV is a helyszínrõl jelentkezik a 4 este során, izgalmas riportokkal, összeállításokkal színesítve adását.

Az ötödik Nagy-Szín-Pad!-ban népszerű, rendszeresen koncertező, és a Petőfi Rádió műsoraiban is gyakran szereplő előadók kapnak lehetőséget, hogy az eddiginél jóval nagyobb ismertséghez jussanak. A verseny kizárólag meghívásos alapon működik: résztvevőit száznál is több koncert- és fesztiválszervező, producer, újságíró és zenei szerkesztő ajánlása alapján a szervezők választották ki. Az idei Nagy-Szín-Pad! első elődöntőjében május 2-án 20:00-tól az Apey & the Pea, majd 21:20-tól az NB ad teljes koncertet. Másnap Antonia Vai és a Soulwave, pénteken aBelau valamint a ByeAlex és a Slepp játszik, míg a szombati, utolsó elődöntőn az Amigod és a JETLAG bizonyíthatja nagyszínpad-érettségét.

Az elődöntők és a döntő a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is teljes egészében nézhető lesz a www.nagyszinpad.com-on, a Nagy-Szín-Pad!, a Sziget Fesztivál, a Strand Fesztivál és a VOLT fesztivál facebook oldalán keresztül elérhető online streamen

közönség az elődöntők napjain 20:00-tól másnap este 8-ig szavazhat az aznap fellépő két zenekarra, három platformon: SMS-ben, online, a nagyszinpad.com-on, és Instagramon.

A közönség mellett a korábbi résztvevőkből álló Nagy-Szín-Pad! CREW tagjai is értékelik az előadókat, így Lábas Viki (Margaret Island), Marsalkó Dávid (Halott Pénz), Puskás Peti (The  Biebers), Kirchknopf Gergő (Ocho Macho), Kamau Makumi "Kama" (Mary Popkids), Csorba Lóci (Lóci játszik), Schoblocher Barbi (Blahalouisiana), Henri Gonzo (Fran Palermo), Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs), valamint Sarkadi Miklós (Dope Calypso) is pontozzák majd a koncerteket.

A végeredményt már csak a közönség alakítja: az ő voksaikat a szavazás élő adásbeli lezárása után összesítik, és bejelentik a Nagy-Szín-Pad! idei győztesét.

Az elődöntők résztvevői meghívást kapnak a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand Fesztivál és a MOL Nagyon Balaton rendezvényei mellett a Campus Fesztiválra is.

A Nagy-Szín-Pad! súlyát jelzi, hogy nem csak az eddigi győztesei (2014-ben a Mary Popkids, 2015-ben az Ocho Macho, 2016-ban a Bohemian Betyars, 2017-ben a Lóci Játszik), de a többi résztvevője is az ország legnépszerűbb előadója közé jutott, elég, ha csak (a teljesség igénye nélkül) a ma már teltházas Aréna turnéval büszkélkedő Halott Pénzre, a Budapest Parkot rendszeresen sold outtal megszóró Margaret Island-re, vagy a folyamatosan koncertező The Biebers-reIvan and the Parazolra, Szabó Balázs Bajdájára, Fran Palermora, a Honeybeastre, Bagossy Brothers Company-ra, Marge-ra, Cloud 9+-ra, Denizre, vagy a Run Over Dogsra gondolunk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet