Létrehozva: 2017.05.11.

Mosoly koncert: több ezren fogtak össze az autista gyermekekért

Közel tizenegymillió forintot gyûjtött össze eddig az Út a Mosolyért Alapítvány az elsõ magyarországi autista vizsgálóközpont létrehozására. Az autizmus spektrum-zavarral élõ gyermekek megsegítésére szervezett Mosoly koncertnek köszönhetõen több ezren fogtak össze a nemes célért. Támogató felajánlásokra továbbra is van lehetõség, melyet bankszámlára utalással vár az alapítvány.

Az Út a Mosolyért Alapítvány legutóbbi, „Megérteni. Elfogadni. Segíteni.” jelmondatú kezdeményezése minden eddigi várakozást felülmúlt. Az óriási érdeklődésre számot tartó, május 4-i Mosoly koncerten a budapesti Erzsébet téren számos híresség mellett támogatók és adományozók ezrei fogtak össze annak érdekében, hogy létrejöhessen Közép-Európa első autista vizsgálóközpontja a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai klinikáján.

Az Akvárium feletti medence partja és környező területei teljesen megteltek a koncert kezdetére, ahol a 100 Tagú Cigányzenekar és magyar popszakma legjava egy eddig sosem látott, sosem hallott formációban ötvözte zenei tudását. A zenei est Czippán Anett és Garami Gábor műsorvezetők moderálásával délután 6 órától vette kezdetét, ahol az érdeklődők a Heim Pál Gyermekkórház munkatársaitól bővebb tájékoztatást is kaphattak az autizmus spektrum-zavarral élő gyermekeket és családjaikat érintő nehéz körülményekről.

A megértés, az elfogadás és a segítség jegyében pedig olyan híres magyar zeneművészek álltak színpadra a 100 Tagú Cigányzenekarral együtt, mint Szulák Andrea, Kollányi Zsuzsi, Singh Viki, Hevesi Tamás, Kasza Tibor, Vastag Csaba, Király Viktor, Berkes Olivér és Závodi Marcel.

Újrahangszerelt slágereiket követően az este meglepetés és egyben fő produkciójaként pedig közösen adták elő az Anna and the Barbies együttes Márti dala című szerzeményét.

A példa nélküli koncert és összefogás célja az, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élő gyerekek kórházi ellátásának nehézségeire. A jelenlegi körülmények ugyanis nem teszik lehetővé a kisebbek számára a nyugodt orvosi vizsgálatokat és kezeléseket.

Eddig összesen közel tizenegymillió forint gyűlt össze. A hét felvonásos Mosoly koncert zenei műsorát megelőzően és azt követően is rengetegen éltek a lehetőséggel, hogy a helyszínen felállított gyűjtőpontokon adakozhassanak, ami közel egymillió forintot jelentett. Az Út a Mosolyért Alapítvány bankszámlaszámára pedig folyamatosan érkeznek az adományok, ezidáig tizenegymillió forintnyi támogatás érkezett. Május végéig továbbra is várják a felajánlásokat. Az így összegyűlt összeget egy európai szinten is egyedülálló, speciális tulajdonságokkal rendelkező és akadálymentesített környezetet biztosító vizsgálóközpont kialakítására fordítja az alapítvány.

„Minden várakozásunkat felülmúlta, hogy ilyen sokan csatlakoztak kezdeményezésünkhöz, és támogatásukat is kifejezve ennyien vettek részt a Mosoly koncerten. Csodálatos élmény volt látni és megélni, hogy a nemes cél érdekében mennyien adakoztak a helyszínen, és azóta is folyamatosan érkeznek a felajánlások az alapítványhoz. Fantasztikus érzés, hogy egy ilyen példátlan és különleges összefogás részesei lehetünk, amelyben az autista spektrum-zavarral élő gyermekek és családjaik életét tehetjük jobbá. Hiszen a mosoly írja a legszebb varázslatot!” – mondta el Szijjártó-Nagy Szilvia, az Út a Mosolyért Alapítvány elnöke.

 

Az Út a Mosolyért Alapítvány kezdeményezését támogató felajánlásokat a következő bankszámlaszámra lehet eljuttatni: 10918001-00000087-36910019.

 

További részletek az alapítvány www.utamosolyert.hu weboldalán és közösségi oldalain találhatók.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai