RETRO RÁDIÓ

Drámai részletek a váratlanul elhunyt magyar zenész haláláról

Drámai részletek a váratlanul elhunyt magyar zenész haláláról
Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2017. 01. 20. 11:10

Életének 67. évében elhunyt a legendás Lord együttes alapító tagja, Vida Ferenc. A zenész épp egy koncertre készült, amikor megállt a szíve.

Váratlanul elhunyt Vida Ferenc, a Lord rockzenekar alapító tagja, derült ki csütörtök este az egyik barátja Facebook-bejegyzéséből. A 67 éves legendás zenész első zenekarát 1969-ben alapította Vassurányban Red Fire néven, majd három évvel később megszületett a Lord, ami annyira aktív még ma is, hogy februárban 45 éves jubileumi koncertet adnak az Arénában. A zenész hirtelen halála váratlanul érte kollégáit.

Épp az egyik koncertjére készült Fefe, amikor összeesett a próbateremben. Azonnal kórházba vitték, kétszer is meg kellett műteni. Úgy tudom, hogy mentőhelikopterrel szállították át Budapestre, amikor útközben végleg megállt a szíve

- mesélte a %RIPOST%-nak Vida Ferenc egyik közeli ismerőse.

Vida 8 éves szünettel 2005-ig volt zenekarvezető és basszusgitáros a Lordban, de utána elég csúnyán vált el az együttestől. Ezután alapította meg a Vida Rock Bandet. Két évvel ezelőtt Rockerszív néven hoztak ki nagylemezt, amivel 2017-ben turnézott volna.

Múlt pénteken nálam járt, a tavaszi fellépési lehetőségeket egyeztettük. Szombathely Herényi Virágút, Egerszalók, Komló, Mosonmagyaróvár, Szolnok, Kisújszállás... Hihetetlen, hogy ma már nincs! Örök barát marad, mindig jó szívvel gondolok rá

- mondta a zenész egykori menedzsere.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, a Lord együttes énekese, Sipőcz Ernő 2016-ban hunyt el, legendás daluk, a Vándor dalszövegírója ugyancsak tavaly távozott az élők sorából. A rockzenekar a mai napig aktív, 2006 májusban az Európai Arany Művész Nemzetközi Minőségi Díjat vehette át ünnepélyes keretek között a Művészetek Palotájában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.