Létrehozva: 2016.10.11.

HoneyBeast SympHoney az Erkel Színházban!

A Honeybeast elmúlt tizenegy évének legnagyobb zenei vállalkozására készül november 23-án az Erkel Színházban. A színpadon hetven zenész, köztük egy negyven fõs kórus garantálja az egyedülálló élményt!

Az olyan Honeybeast-slágereket, mint a "Legnagyobb hős", a "Maradok", az "Egyedül", a "Hetes" vagy a "Bódottá" ezúttal nagyzenekari kísérettel, az Erkel Színház patinás közegéhez illesztve hallgathatjuk meg. Az együttes mellett óriási apparátus biztosítja, hogy minden eddigit felülmúló koncertélményben részesüljünk.

A vendégzenészekkel kibővített zenekart tizenhat fős vonóskar, fúvós szekció és egy negyvenfős kórus segíti ebben november 23-án. A Honeybeast-dalok a színház miliőjéhez igazítva, minden eddiginél színesebben, telítettebben és kifinomultabban fognak megszólalni.

A zenei élményre, a megszólalásra koncentrálunk most, nem annyira a rockos bulik hangulatára. (Bár lesznek pillanatok, amikor nehéz lesz ülve maradni...) Maradandó zenei és vizuális élményt szeretnénk adni a közönségünknek, és szeretnénk megköszönni az eddigi támogatást ezzel az év végi koncertünkkel. Ilyen hatalmas zenei projektünk még nem volt, bár hasonlót már csináltunk korábban kisebb apparátussal. Nagyon szeretjük az ilyen sok embert mozgató nagy produkciókat. Ilyen volt a telt házas bulink a Barba Negrában februárban. Amire most készülünk, ezt is felülmúlja majd.  Az egész csapat lázban ég, rengeteg próba és előkészület előzi meg ezt a nagykoncertet. A jól ismert dalok mellett olyan nóták is felcsendülnek, melyeket a turnékon nem játszunk, mert intimebbek, a zajos bulikon nem működnének, viszont a közönség és mi is szeretjük őket.

– meséli a Honeybeast-dalok szerzője, Bencsik-Kovács Zoltán.

Természetesen a hangtechnikára és a vizuálra is kiemelt hangsúlyt fektetnek sok-sok meglepetéssel. Képzeljük csak el, a „Maradok” refrénjét egy népes vegyes kórus előadásában...

Egyedülálló zenei élmény a Honeybeast-től november 23-án az Erkel Színházban!

HONEYBEAST SYMPHONEY

2016. november 23. 20:00 óra

Erkel Színház

(VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 30)

www.goldrecord.hu

www.facebook.com/honeybeastmusic

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

Magyar Pétert nem Poloska Péterként ismertem – Gulyás Gergely a Mandiner Stratégában

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet