Létrehozva: 2017.12.29.

Ez történt a nővel, aki egy hétig mindennap keményen maszturbált

A párkapcsolatban a nõk ritkán kényeztetik saját magukat, pedig érdemes lenne! Kathy viszont elhatározta, hogy kipróbálja a rendszeres öngyönyört, fergeteges élményeit pedig nyilvánossá tette...

Amikor Kathy rájött, hogy szinte teljesen elhagyta a libidója, úgy döntött, maszturbálással fogja felébreszteni. Egy-két éve még ő volt az, aki leteperte a férjét a konyhában, fürdőszobában, bárhol; csakhogy időközben született két gyerekük, a munka és a háztartás mellett pedig egyszerűen nem maradt energiája a szexre. Férjének egyáltalán nem szólt a tervéről, mert azt akarta, hogy amikor készen áll a fergeteges szexre, az legyen meglepetés. Naplót vezetett az interneten arról, hogy mi történt vele azon a héten.

1. Vasárnap délutáni magányos kényeztetés

Mivel családban nagyon nehéz egyedül maradni a hálószobában, megkérte a férjét, vigye el a gyerekeket programra, mert egyedül szeretne maradni. A férfi nem kérdezett semmit, a gyerekek örültek a mozinak, így Kathy egyedül tudott maradni. Bár huszonéves korában rendszeresen maszturbált, mégis furcsa volt: egyedül feküdt a közös ágyon, gyertyákat gyújtott, hangulatot csinált, és a teste mégis mintha idegen lett volna, ahogy meztelen feküdt, és cirógatta magát. De öt perc múlva – leírhatatlan élmény volt az orgazmus, este se a férje, se a gyerekek nem értették, mitől kirobbanóan jókedvű.

2. Hétfő: ismerkedés a zuhannyal

Viszont mindig nem lehet elküldeni a családot, és Kathynek is dolgoznia kellett. Egy barátnője azt tanácsolta, elégítse ki magát zuhanyzás közben. És fantasztikus volt, az állítható, masszázs-zuhanyfej csodákat tett, ilyen orgazmust még életében nem élt át.

3. Kedden még egy kis zuhany

Kathy szerint csodálatos találmány, a nők legjobb barátja – a férfiak sokszor nem is sejtik, miért választják ki olyan hosszú idő alatt a szaniterboltokban a zuhanyfejet. Kathy is csak most értette meg.

4. Szerda: a férj beavatása a titokba

Lefeküdtek a gyerekek, Kathy bontott egy üveg vörösbort, és mindent elmondott a férjének, akivel egy hete nem szeretkeztek. A férfi először megdöbbent, majd úgy döntöttek: ma este együtt fognak maszturbálni. A férfi iszonyatosan beindult a látványtól, ahogy az asszony magát kényezteti…

5. Hétvégére már mindketten megőrültek a szexért

Kathy addig kipróbálta a vibrátort, a csiklóizgatót, és végül szombaton elmentek egy randira a férjével. Az asszony őrülten kívánta a férfit, alig várta, hogy hazaérkezzenek az étteremből, és a hálószobában végül életük legjobb orgazmusában volt részük. Kathy azt mondta, ha nem ébreszti fel a libidóját, ugyanolyan rutinszerű marad a szex, mint az utóbbi években – ezért minden nőnek javasolja, hogy foglalkozzon a gyönyörével, akár egyedül van, akár kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Tizenegyesekkel döntöttek a gigászok az elődöntőről a BL-ben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!