Létrehozva: 2019.06.07.

Elárulták intim titkukat a feleségek: ezt művelik, ha nincs otthon a férjük

Sokkal több nõ csinálja, mint ahányan bevallják, de ez még nem minden. A férfiak még csak nem is gyanítják, hogy mi folyik a hátuk mögött. Pikáns nõi beszámolók következnek!

A férfiak többsége azt gondolja, hogy a nő, amint párkapcsolatba kerül, pláne férjhez megy, soha többet nem szorul arra, hogy önelégítéssel könnyítsen magán. Nos, amint kiderült, ez egyáltalán nem igaz: a nők nagy része kapcsolatban is maszturbál. Más kérdés, hogy erről egyáltalán nem szólnak a férfiaknak, a lehető legnagyobb titokban elégítik ki magukat. Azt is elmesélték, hogyan…

„Én heti 3-7 alkalommal intézem el magam. Egészen másfajta orgazmust okoz, és más szükségleteket elégít ki, mint amit szex közben élek át.”

Most jön a java, LAPOZZ!


„Havonta kétszer szoktam, amikor peteérésem van. De sokszor fél évig se nyúlok magamhoz, változó.”

„Heti pár alkalommal. A férjem megtudta, és teljesen sokkot kapott azon, hogy két perc alatt a csúcsra tudom juttatni magam.”

"Naponta vagy legalább heti háromszor kényeztetem magamat. Senki nem juttat úgy a csúcsra, ahogy én saját magamat.”

Vajon hogy csinálják a nők? Ha érdekelnek a további részletek, LAPOZZ!


„A párom nagyon ügyes, fantasztikus vele az ágyban, de heti egyszer-kétszer végzek önkielégítést is. Teljesen más a két dolog.”

„Minden szex után maszturbálok, vagy azonnal, vagy egy napon belül. Sajnos a férjemmel nem szokott orgazmusom lenni, és nem is lehet vele beszélni erről.”

„Naponta kielégítem magamat. Szeretem a szexet a férjemmel, kielégítő, de szeretem magamat kényeztetni is, nem akarok lemondani róla.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza