Létrehozva: 2020.03.11.

Brutális, mit művel az alkohol a férfiassággal, sokkoló történetek!

A legtöbben azért szeretnek randi alatt legurítani egy pohárkával, mert oldja a gátlásokat. Csakhogy olyan kárt is okoz mellette, hogy nem sokat ér a felszabadult hangulattal a férfi, szex ugyanis nem lesz...

Sok férfi van tisztában vele, hogy a rendszeres alkoholfogyasztás rossz hatással van a férfiasságra: nem csupán kevésbé kemény erekciót okoz, de egy idő után el is maradhat a merevedés. Azt viszont kevesen tudják, hogy az alkalomszerűen, kisebb mennyiségben fogyasztott szesz is káros. Vannak, akik mindezt a saját bőrükön is tapasztalták már; férfiak számoltak be arról, hogyan tette tönkre a romantikus estét egyetlen pohár ital.

Fotó: Pixabay

„Azt hiszem, az agyam lekapcsolja olyankor a legnemesebb részemet. Ott a nő, az ágy, minden adott, de mintha azt mondaná a testem: barátom, nem vagy elég józan a szexhez. Ilyenkor képtelenség, hogy merevedésem legyen.”

„A mostani barátnőmmel a negyedik randi után éreztük mindketten úgy, hogy ideje a szexnek. Ideges voltam, persze, hogy lecsúszott pár pohár bor. Iszonyatosan kívántam őt, de a szerszámom nem akarta, amit én. Szerencsére megértő volt, és ő mondta, hogy legközelebb ne igyunk. Be is jött, de azt az első estét az ellenségemnek se kívánnám.”

„Egy buliban jöttem össze egy nővel, igaz, én nem keveset ittam, hanem rengeteget. De azt a kínos jelenetet, ami az ágyban volt, rémálmomban se szeretném újra átélni. Levettem a lábáról, igazi alfának tartott, láttam rajta – erre becsődölt a szerszám. Akkor megfogadtam, hogy részegen nem próbálkozom többet.”

A Huffington Post magazin megkérdezett egy urológus szakértőt arról, hogy miért babrál ki a férfiassággal ennyire az ital. A válasz roppant egyszerű: az erekció kényes egyensúlyra alapul, és az alkohol ebbe erősen beavatkozik. A vágyat persze felfokozza, hiszen vérbőséget okoz, de a központi idegrendszert gátolja, így az agyban csökken az aktivitás. Ráadásul az alkohol dehitratál is, így energia sem marad a férfiszervezetben. Ráadásul mindenféle szeszes ital ugyanezt a hatást válthatja ki, bár az igaz, hogy nem mindegy a mennyiség: a legtöbb férfinak egy-két pohár bortól még semmi baja nem szokott lenni, de ennél többet nem érdemes randin inni, állítja a szakértő.

origo.hu

Részegen verekedett, telefont lopott, biztonságiakkal kötözködött - ezt tudjuk eddig Magyar Péter óriási botrányáról - videó

ripost.hu

Eddig tartott a nyár: hidegfront vet véget mindennek

borsonline.hu

"Javulni kell az olimpiáig" - Milák Kristóf újra a régi a világbajnok legenda szerint

ripost.hu

Sorsdöntő lesz a júniusi telihold, ennek a három csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete

magyarnemzet.hu

Egymillióba is kerülhet egy este a Magyar Péter által kedvelt szórakozóhelyen

ripost.hu

Exkluzív részleteket tudtunk meg ÉNB Joe esküvőjéről, itt vannak a szaftos részletek

mindmegette.hu

Elbúcsúzhatunk a felvágottaktól is: ezek az élelmiszerek tűnnek el a boltok polcairól

ripost.hu

Beleszálltak a magyar válogatottba, keményen leszólták Marco Rossi csapatát

ripost.hu

Szemtanúk állítják: Magyar Péter megütött egy embert és erőszakkal ellopott egy telefont

ripost.hu

A mai modern, sikkes nő frombrét visel, mutatjuk, hogy mi az

ripost.hu

Zseni vagy, ha meg tudod oldani, sokakon kifog ez a teszt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Stewardess árulta el a titkot: ha így szexelsz a repülőn, soha nem fogsz lebukni – videó

SZEX & MÁS

„Két éve nem szexeltünk a férjemmel – ez az 5 szavas kifogás tett tönkre minket”

SZEX & MÁS

Szakértő leplezi le a titkot: 4 tévhit a szexről, amit senki nem mer megkérdezni

SZEX & MÁS

Az apának csak későn esett le: saját lánya szerepel a pornófilmben, amire előfizetett

SZEX & MÁS

"10 éve abbahagytam a szexet - sokkal jobb és könnyebb az élet nélküle"

SZEX & MÁS

"A férjem édes hármasért könyörgött, most meg dühöng, hogy annyira élveztem"

ÉLETMÓDI

5 ingyenes strand, amit érdemes kipróbálnod a nyáron