RETRO RÁDIÓ

Erre kíváncsi minden megcsalt feleség: Ilyen a szerető boldogsága

Erre kíváncsi minden megcsalt feleség: Ilyen a szerető boldogsága
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 02. 25. 20:30

Viszony egy nõs férfival? Legyünk õszinték, ez bizony megtörténik. A feleségek pedig nagyon szeretnék tudni, mi is jár annak a nõnek a fejében, aki elszerette a férjüket. Lássuk csak!

Bűntudata van

Igen, akár hiszed, akár nem, a szeretők többsége bűntudattal küzd, hiszen pontosan tudja, hogy a pasija nős. Annyira, hogy néha a szomorúság és a depresszió sem kerüli el. Ez különösen akkor igaz, ha a férfinak gyerekei is vannak. Ahányszor félrelépő férjekről hall, vagy filmen látja mindezt, összerezzen. És ez a bűntudat még a viszony megszűnte után is elkíséri. Ha pedig egy ideig nem tudott a feleségről, azért érzi rosszul magát, mert neki is hazudtak.

Nem így képzelte

Persze nem kérdés, hogy ő döntött úgy, hogy belemegy a viszonyba – de egy lány sem azt tervezi, hogy majd második lesz a feleség mögött. Nem is beszélve arról, hogy sok szerető maga is családos, és a saját családját szintén kockára teszi az affér miatt.

Egyes szeretői viszonyok úgy kezdődnek, hogy mindkét fél csak egy éjszakára tervez, mégis belebonyolódnak. Más esetekben a férfi azt adja be a szeretőjének, hogy válófélben van – a szerelem pedig sok mindent elfogadhatóvá tesz, ami korábban nem volt az.

Féltékeny

Ha egy nő szeretői kapcsolatba bonyolódik, az esetek többségében tud a feleségről. Ez pedig féltékennyé teszi, hiszen pontosan tudja, hogy a pasi egy másik nőhöz megy haza, és egy másik életet él, aminek ő soha nem lesz a része. Azt sem lehet könnyű elviselni, hogy a férfi másik élete a nyilvánosság előtt zajlik, a feleséggel nem kell titkolózni, miközben őt nem vállalhatja fel a világ előtt. Pedig minden nő azt szeretné, hogy büszkén léphessen ki a szerelmével a világ elé.

Nem a megfelelő férfiba lett szerelmes

Sajnos a szerelem és a vágy tényleg vak. Az a nő, aki figyelmen kívül hagyja az árulkodó jeleket, előbb-utóbb rájöhet, hogy nem a megfelelő férfit választotta. És vannak, akik még a felismerés után is benne maradnak a kapcsolatban, részben önigazolásként, és persze azért, mert szerelmesek.

Lehet, hogy azt hiszi, van jövője a kapcsolatnak

A férfi valószínűleg ezerszer megígérte neki, hogy elhagyja a feleségét. Lehet, hogy úgy tudja, hogy ez a házasság már nem működik, sőt, akár már a válás is elindult. Épp ezért maga is mentegeti a férfit, és kifogásokat keres, pedig mélyen valószínűleg érzi, hogy ha a szerelme el akarná hagyni a feleségét, akkor tényleg megtenné.

Szeretőnek lenni nem romantikus dolog: lehet, hogy az affér úgy kezdődik, mint egy szerelmes film, de utána sokszor csak a sivár titkolózás és a depresszió marad. A szerető pedig még azzal is megküzd, hogy mindenki őt tartja felelősnek – pedig az esetek többségében nem ő tart két vasat a tűzben. A férfi felelősségéről valahogy mégis kevesebb szó esik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.