RETRO RÁDIÓ

Gátlástalan szex a pizzázóban: a kamera mindent vett

Ékes Anett
Szerző
Ékes Anett
Létrehozva2017. 10. 18. 20:55

Fényes nappal kezdett enyelegni a szerelemittas párocska az étteremben. A férfi nemes egyszerûséggel felültette barátnõjét a pultra, hogy orálisan is kielégíthesse.

Egy angol, fiatal pár, Craig és Daniella az éjszakai mulatozás végén meglehetősen ittasan tértek be délelőtt fél 11-kor az épp üres, scarborough-i Dominó pizzázóba. Ételt rendeltek, majd míg a személyzet a pult mögött nekilátott az finomság elkészítésének, ők alkoholmámorosan egymásnak estek.

Daniella felugrott Craig ölébe és először csak vadul csókolóztak. Ezután a nő letérdelt a férfi elé, és orálisan kielégítette. Ezt követően lehúzta fehér nadrágját, és Craig az étterem közepén belehatolt.

A kamerán jól látszik a jelenet, ám a személyzet a magas pult mögött nem tudhatta pontosan mi folyik, mert a fiú a nadrágját felhúzva tartotta.

Az egyik dolgozónak mégis feltűnt az eset és visszanézte az üzlet biztonsági kameráján, majd az egész jelenetet feltöltötte a netre. Ezután került az ügy a rendőrséghez.

 

A párt letartóztatták, és végül fél óra tárgyalás után a férfit 200 órai fizetetlen közmunkára ítélték.

Craignek és Daniellának is már volt már egyébként dolga a rendőrséggel, így ezúttal nyilvános helyen botrányt okozó viselkedésért  85 font eljárási díj megfizetésére is kötelezték őket.

Ezen kívül  egy erkölcsi tanfolyamon is kötelesek részt venni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.