A baloldalnak be kell fizetnie az ÁSZ-bírságot, a NAV meggyanúsíthatta Karácsony táskás emberét

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.12.

Csak óvatosan, ez a három kaja totál hazavágja az erekciód

Nem is gondolnánk, hogy az étkezés mennyire befolyásolja a szexuális teljesítõképességet. Érdemes egy kicsit odafigyelni arra, hogy mit eszünk.

Szerző Sors Edina

Pizza

A szénhidrátban és a feltétek révén zsírban gazdag pizzákhoz hasonló ételek nagyban hozzájárulhatnak érrendszeri betegségek kialakulásához, ez pedig egyéb szimptómák mellett merevedési zavarokhoz vezethet. Nem véletlen, hogy a merevedési zavar megjelenésénél kardiovaszkuláris betegségek megjelenésére is lehet következtetni, ezek pedig szívinfarktusban vagy agyvérzésben csúcsosodhatnak ki. Ha már felmarkolunk egy pizzát, próbáljunk olyat enni, ami teljes kiőrlésű lisztből készült, nincs rajta sok hús és sajt, ellenben bőven van rajta zöldség.

Fehér kenyér

Ami nem tesz jót az egészségednek, az nem tesz jót a merevedésednek sem. Ez nagyjából áll a lista minden résztvevőjére. Így aztán ne lepődjünk meg, hogy a fehér kenyér is rajta van, hiszen a finomított lisztekből készült pékárukból hiányzik egy csomó fontos tápanyag. A finomított liszt testsúlynövekedést, a vércukorszint emelkedését okozhatja, és csökkentheti a tesztoszteronszintet. Érdemes a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyerek felé fordulni.

Cukros üdítők

Chris Schuff floridai dietetikus szerint az erekciókra a legrosszabb hatással a cukros üdítők vannak. Az egészséges merevedéshez stabil vércukorszint kell, a kóla és hasonlók pedig cunamiként borítják el cukorral a szervezetet. Az általános vélemény szerint 150 kalóriányi cukrot lehet fogyasztani az egészséges kereteken belül, ez kábé egy dobozos kólának felel meg. Ugyanilyen rossz a gyorséttermi sült krumpli és a popcorn túlzott fogyasztása.

Ezek helyett érdemes barna rizst, zöldsalátát, céklalevet, dióféléket és például omega-3 zsírsavakban gazdag lazachúst fogyasztani.

Okosan előre!

Szerző Sors Edina

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez az ikonikus magyar étel rendkívül népszerű Kínában

origo.hu

Csak hazudott a királyi család Katalin hercegné műtétjéről?

borsonline.hu

„Mokkát soha nem nézek, főleg hogyha benne vagy” – Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, keményen beszóltak Istenes Lászlónak – Videó

vg.hu

Magyarország legújabb luxusszállodája: áradoznak a Fülöp-szigeteki takarítókról

ripost.hu

Hátborzongató jóslatot mondott Iszet boszi

magyarnemzet.hu

Két milliárd euró: Magyarország tud együttműködni az Európai Bizottsággal

origo.hu

Valóra vált Vajna Tímea legnagyobb rémálma

mindmegette.hu

Te is gyakran felébredsz? Akkor ez a 3 gyümölcs segíthet, hogy nyugodtan aludj éjjel

ripost.hu

"Végig remegtem" – Vajna Timi rémálma valóra vált New Yorkban

ripost.hu

A mentők is elborzadtak, 7 éves kislány zuhant a mélybe

ripost.hu

"Anyám tönkretette az eljegyzésem, sosem fogok megbocsátani neki"

vg.hu

Hírlevelünk megkönnyíti a befektetői döntéshozatalt, gyorsjelentést nyújt az amerikai, európai és kínai piacokról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Belesett a randipartnere fürdőszobájába: mindent megváltoztatott, amit ott látott

ÉLETMÓDI

Gyűlöletáradat zúdult az anyukára, aki röviddel szülés már XS-es ruhát hord

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza

SZEX & MÁS

Varázskehely: Nem bír férje étvágyával a háziasszony

SZEX & MÁS

"Napi 23 orgazmust élek át: elárulom a titkomat"

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban