RETRO RÁDIÓ

Fajsúlyos gyönyör: garantált orgazmus 2 és fél mázsa fölött!

Fajsúlyos gyönyör: garantált orgazmus 2 és fél mázsa fölött!
Rejtõ Ernõ
Szerző
Rejtõ Ernõ
Létrehozva2016. 03. 16. 22:15

Elõre szólunk: Ilyet még garantáltan sosem láttál, de még csak nem is hallottál!

Nehéz szavakat találni a valóban mellbevágó élményt kínáló oldal bemutatására. Úgy tűnik, hogy a szerkesztők tisztában voltak azzal, hol lehet az internetes szextartalomban az a rés, ahová még be lehet extrákkal nyomulni. Ráadásul ez a rés nem is kicsi, hiszen olyan hölgyeknek kell beleférniük, akik bizony az átlagnál jóval szélesebbek és nehezebbek.

Tehát e fő szempont alapján jött létre az új weblap, mely valami egészen brutálisat kínál. Igen, brutálisat, mert 

az itt látható nagyon kevés ruhát viselő hölgyek igazán extra kategóriában utaznak! Õk ugyanis a 250 kiló feletti szépségek.

Pillesúlyú őzgidákat itt ne is keress! Ezen a terepen lágyan ringó háj sűrűjében, redőző hasak buja rejtekén és óriási farpofák szorításában keresik a gyönyört az igazán ínyenc férfiak.

Azon nem szeretnénk elgondolkodni, kik is azok, akiknek ez a fajta erotika annyira tetszik, arról meg pláne nem, hogy ki az, aki állandó látogatóként vissza-vissza jár erre az oldalra.

Inkább kukkantsunk be a nehézsúlyú éjszakai pillangók világába, íme, egy kis ízelítő a teljesség igénye nélkül:

Õ Tokyo Rose, testsúlya 190 kiló és nagyon jól érzi magát icipici tangabugyikban. Nem mellesleg mellbősége 44 D-s, és mindig nagyon jó kedvű.

Ez a lány, csak Almabombának hívja magát, súlya 241 kiló és imádja zuhanyzás közben mutogatni magát.

A képen látható hölgy Sadie, szerény 185 kilójával sereghajtó ebben az erős mezőnyben. Imád táncolni, és nagyon viccesen lufikat kidurrantani a testével.

És végül Titz Galure, egy igazi nehézbombázó, aki a maga tekintélyes, 52 Q-s mellméretével szórakoztatja a fiúkat. A buja tekintetű ősanya súlya 262 kiló!!!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.