Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2015.12.29.

Szex a meleg zuhany alatt: ezektől a pózoktól elveszted az eszed

A hûvös, zord idõben a zuhanyozót egyenesen arra találták ki, hogy szerelmeskedjetek benne. Az egyik legkéjesebb hely a lakásban.

A zuhanyzó kellőképpen forró, párás, síkos és intim. Igazi orgiában lehet részetek, amit körülölelnek a buja illatok és a forró gőz. Szinte egymáshoz csusszannak a testek.

A zuhanyzóban többféle pózban lehet szeretkezni.

Kezeket fel és a falra

Ha a nő előrehajol és a férfi hátulról közelít, talán a legnépszerűbb megoldás. Lábakat lazán szét, térd enyhén behajlít, és ívben meghajlik a hát, hogy a férfi könnyedén becsusszanhasson.

A kapitány

Az is egy remek lehetőség – pláne, ha a fülke lehetővé teszi, hogy a nő egyik lábát kitámasztja a fülke falán, mint amikor a kapitány lazán a hajója szélére veti a lábát. A fenekét a férfi alátámasztja, és szemből hatol be.

Superman akcióban

Ha a fülkében nincs lehetőség arra, hogy az egyik lábat megtámasszátok, akkor a férfi azzal is próbálkozhat, hogy teljesen megemeli szemből a nőt. Ez persze igényel némi előkészületet, mert kellő erőnlét hiányában veszélyes is lehet. Úgyhogy csak óvatosan, nehogy a balesetin kössetek ki!

Vízilovas

Talán az egyik legegyszerűbb és legkényelmesebb póz, ha a férfi lekucorodik a fülke padlójára, a zuhanyrózsa vízzuhataga alá. A nő így könnyedén fölé kerekedhet, és a guggoló pózban irányíthatja a kéj ritmusát és intenzitását.

+ 1 tipp

A legfontosabb, hogy biztonságban legyetek! El ne csússzatok, ne verjétek be magatokat a kiálló csaptelepekbe. Ezért fontos, hogy a zuhanyzó aljára csúszásgátlót tegyetek. Apró beruházás, de megéri!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól