Tabu téma! Mi fér bele az óvódai szerelembe?

Félelem és elfojtás: ezt közvetítik a szülők

Rengeteg kérdés merült fel bennem ezzel kapcsolatban. Az óvodai anyatársakkal ez ügyben folytatott beszélgetések részint felszabadítóan hatottak rám, másrészt tehetetlen dühöt váltottak ki belőlem. Jó volt hallani azokat, akik hozzám hasonlóan kellő lazasággal szemlélik ezeket a helyzeteket. Más anyák viszont görcsösen reagáltak az ovis történésekre, s ahogy beszéltek a gyerekekről, szinte tapintani lehetett a bennük lévő rengeteg elfojtást és félelmet.

Mély nyomot hagy a lélekben 

Azt hiszem, én magam azért tudtam elfogadó lenni, mert jól emlékszem első szexuális élményeimre, melyek bizony óvodás koromra estek.  Édes emlékként maradt meg bennem, ahogy egy Dani nevű fiúval egymásra boruló pokrócaink meghitt sátorában csókolgatjuk egymást alvásidőben. Ovis titkaimat hűen őrzöm, azt hiszem még ma is minden szeretőm párájában ezek hangulatát keresem… Csakhogy a bátor felfedezések korszaka hamar véget ért, később pedig rengeteget szenvedtem a családi alapon végletekig elfojtott szexualitásom miatt. Senkinek nem kívánom ugyanezt. Éppen ezért egyik elsődleges anyai feladatomnak tartom, hogy lányaim számára minden hasonló kérdésben minőségi és gyógyító válaszokra leljek. Egyebek mellett ezért is lettem szexcoach.

"Rengeteget szenvedtem a családi alapon végletekig elfojtott szexualitásom miatt."

Odanézzek, vagy ne nézzek oda?

Most ott tartunk, hogy az óvodai közegben az óvó nénik következetességének és rutinjának köszönhetően teljes mértékben elült a csatazaj. Ebből viszont például az következik, hogy nagyobbik lányom lelkesen simogatja magát minden adandó helyen és alkalommal. Ennek örömére a kis kétévesem is megpróbál néha be-be nyúlni a pelusába, ám rajta ez a kihívás még kifog. A nagymama természetesen szinte robbanásig feszül a látványtól. De néhány mélyenszántó beszélgetés hatására legalább már nem próbálja leparancsolni az önsimogatásról őket. Ami a legmeglepőbb viszont, hogy én, a rettenthetetlen szexcoach is zavarba jövök. Fogalmam sincs ugyanis, miként legyek természetes egy ilyen helyzetben. Odanézzek, vagy ne nézzek oda? Szükségszerű-e a szobájába száműznöm, ha csiklandozni kezdi magát, vagy hagyjam őt békében? Tanulmányaim során megtapasztaltam, hogy milyen, amikor 20 meztelen ember egymás szeme előtt szerez gyönyört magának. Tudom, mennyi elfojtás van bennünk! Bele sem merek gondolni, hogy nálam kevésbé nyitott szülők miként kezelik a hasonló szituációkat…

"Odanézzek, vagy ne nézzek oda? Szükségszerű-e a szobájába száműznöm, ha csiklandozni kezdi magát, vagy hagyjam őt békében?" 

Nem bűnös, ha simogatja magát és ezt tudnia kell

Nehéz okosnak lenni egy ennyire kényes kérdésben. Lehetne persze ilyen és olyan kutatásokból meríteni, én viszont úgy éreztem, önmagamban kell meglelnem a válaszokhoz vezető utat. Legelőször belső békém létét-nemlétét vizsgáltam. Végigvettem, mi az, ami engem annak idején meggyötört, ami az, ami miatt sérültem. Ez pedig nem más, mint az intimitásomat ért kemény regula. Tehát bárki bármit mond, én mindenképpen vigyázni fogok arra, hogy kislányaim intimitása háborítatlan maradhasson! Végül azt mondtam a nagyobbiknak, hogy vannak emberek, akiket zavar, amit ő „olyankor” csinál - még akkor is, ha semmi rossz nincs benne. Fontos, hogy tudja, nem bűnös dolgot tesz, amikor simogatja magát. Az óvodai történeteket hallva két témáról beszélgettem vele még. Az első és legfontosabb számomra a higiénia volt, ami az ő korosztályuk számára mindig tartogat kihívásokat. A második pedig a szabad akarat. Hogy csak olyan játékba menjen bele mindenkor, bárkivel, ami számára is kellemesnek tűnik. S ha ez bármikor is megváltozik, akkor nyugodtan mondjon nemet.