
Hosszú Katinka az utóbbi három hét során kétszer is kikapott kedvenc számában. Az Iron Ladyt Peking után Nizzában is legyőzték 200 méter vegyesen, amiben hat éven át verhetetlennek bizonyult, és ő tartja a világcsúcsot. Aggódnunk kéne Katinkáért öt hónnappal a tokiói olimpia előtt?
Hosszú Katinka 2013. július 27 óta sorrendben 66 aranyérmet nyert 200 méter vegyesen a kis- és nagymedencéket figyelembe véve. Az Iron Ladynek az olimpián, a világkupán és a világ- és Európa-bajnokságokon sem volt ellenfele.

Ez az elképesztő sorozat három hete, az Úszó Bajnokok Sorozata pekingi állomásán szakadt meg, amikor 67 századdal kikapott a kanadai Sydney Pickremtől. Ez az eredmény már akkor jókora meglepetést jelentett, így nem véletlen, hogy Hosszú Katinka mostani, nizzai kudarcára már felkapta a fejét a világ.
Ezúttal az amerikai Kathleen Baker verte őt 200 vegyesen, ráadásul a magyar klasszis most közel három másodperccel szorult a második helyre. Mégis, a Ripost úgy véli, felesleges aggódni érte a júliusban kezdődő tokiói olimpia kapcsán.
Habár Baker a világ idei legjobb idejével (2:08.75) verte Hosszú Katinkát, ez az eredmény több mint egy másodperccel marad el attól, amivel a magyar klasszis tavaly a vb-n győzött (2:07.53). Nem beszélve arról, hogy 2015 óta a bajai úszónő tartja a 200 vegyes világcsúcsát 2:06.12-vel. Azt is hozzá kell tenni, hogy Hosszú Nizzában három számban versenyzett a 200 vegyes előtt, vagyis fáradtan ugrott vízbe a kedvenc számában. Pekingben ugyanez volt a helyzet, amikor Pickremtől kikapott.
A gyengébb eredményekhez az is hozzájárul, hogy a háromszoros olimpiai bajnok magyar sztár a felkészülési időszaka alatt úszott Pekingben és Nizzában. Hosszú Katinka a vereségek ellenére mindkét helyszínen elégedetten értékelt a közösségi oldalain. Addig aligha kell aggódni érte, amíg mosolyogva teszi ezt...
Habár pénteken nem nyert aranyérmet, szombaton kétszer is az első helyen zárt Hosszú Katinka Nizzában. A háromszoros olimpiai bajnok 1500 méter gyorson, és 400 méter vegyesen diadalmaskodott.





