Létrehozva: 2020.03.23.

Új szabályok, mobiltelefonon követhetik a magyar válogatott tagjait

Az úszók márciusi országos bajnoksága mellett a májusi, budapesti Európa-bajnokságot is elhalasztották a koronavírus-járvány miatt. Az elsősorban az olimpiára készülő sportolók komoly házirend aláírása után edzhetnek újra a medencében.

Pár napja többek között Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána is uszodában tréningezhetett, a jövőben azonban csak a házirend aláírásával tehetik meg ezt. Itthoni edzőtáborokban készülhetnek tovább a magyar úszók, akik úgy számolnak, hogy az eredeti időpontban lesz megrendezve a tokiói olimpia (július 24. – augusztus 9.). A koronavírus-járvány miatt azonban fokozott óvintézkedések mellett használhatják majd az uszodákat a versenyzők.

A Duna Aréna lesz az egyik edzési lehetőség a válogatott tagjainak
Fotó: MTI

„A felnőtt- és ifiválogatottat fogjuk kiemelni, és négy helyszínen húsz-harminc fős csoportokra bontva fognak edzésekre járni. Nagyon szigorú feltételeket szabunk, hogy az edzéseket látogathassák. Senki nem vállalhatja a felelősséget, és abban nem tudunk partnerek lenni, hogy ha ebben a veszélyes helyzetben bármely sportolónk is megkerüli majd azt a nyilatkozatot, amelyet hétfőn kell aláírnia mindenkinek; összességében százhúsz főnek – hetvenkilenc versenyzőnek és negyvenegy edzőnek” – mondta el Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke a Digi Sport híradójának, a Sport24-nek.

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke
Fotó: MTI

A MÚSZ többek között azt kéri az úszóktól a nyilatkozatban, hogy ne használják a tömegközlekedést, a családtagokon és a csapaton kívül más személyekkel ne tartsanak személyes kapcsolatot, és a tréningek végrehajtásának az idején kívül kizárólag a lakóhelyükön tartózkodjanak. A szövetség a technika segítségével követi majd az válogatott versenyzőket.

„Az a tervünk, hogy egy mobilapplikációval egy követést fogunk felügyelni, nyilván ez nem arról szól, hogy minden lépésüket akarjuk látni a sportolóknak, de mégiscsak egy kontrollingot be kell építeni” nyilatkozta Wladár Sándor.

Hosszú Katinkáéknak házirendet kell aláírniuk
Fotó: MTI

A sportvezető elmondta, hogy a Duna Aréna és Balatonfűzfő mellett két másik városban lesz az edzőtábor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja