Létrehozva: 2021.06.28.

Rossi belemart Ronaldóba, ettől hangos a világsajtó

Nagy visszhangot kapott, hogy Marco Rossi nem félt őszintén beszélni Cristiano Ronaldo visszás viselkedéséről.

Eddig hazájában is alig ismerték – legalábbis edzőként -, a magyar labdarúgó-válogatottal elért eredményei láttán azonban az egész futballvilág megtanulta Marco Rossi nevét. A nemrég már a világ tíz legjobb szövetségi kapitánya közé sorolt olasz szakvezető minapi nyilatkozata éppen ezért nagy visszhangra lelt a nemzetközi sportsajtóban is. Rossi ugyanis a magyar szurkolók viselkedésének magyarázataként kissé beolvasott Cristiano Ronaldónak.

Egész Európában fölkapták a fejüket arra, amit Marco Rossi mondott Ronaldóról
Fotó: AFP

Rossit a Gazzetta dello Sport olasz sportnapilapban többek között arról kérdezték, miért fütyülték ki és fújolták a drukkerek a portugál világklasszist.

„Ronaldo nagyszerű bajnok, de időnként bosszantó tud lenni. A büntetője után úgy ünnepelt, mintha a döntőben lőtte volna a gólt. Az emberek észreveszik az ilyesmit”

- magyarázta Marco Rossi.

A fentiek nagyot mentek a nemzetközi sportsajtóban is. Íme, néhány példa a cikkek címeiből:

„A magyarok edzője kritizálja Ronaldo viselkedését” (Record – portugál);

„A magyarok kapitánya, Rossi belemart Ronaldóba” (Express – német);

„Rossi elmagyarázza a Ronaldo lehurrogását” (Le Buteur – francia);

„Ronaldo felbosszantotta a magyarok főnökét” (Daily Mail – angol);

„Marco Rossi döfése Cristianóba” (Marca – spanyol).

Cristiano Ronaldo gólöröme nem csak a szurkolóknak, Rossinak sem tetszett
Fotó: MTI

A később idehaza a világbajnok franciák, majd idegenben a németek ellen is pontot szerző magyar válogatott első hazai Eb-meccsén 83 percig állta a sarat a címvédő portugálok ellen, de egy balszerencsés góljuk után végül 3-0-ra nyertek Ronaldóék. A Juventus csillaga csapata második és harmadik gólját szerezte, előbbit tizenegyesből. Ezt követően ünnepelt látványosan ellenszenves arckifejezéssel a magyar tábor előtt.

origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Nagyobb lett a vártnál a legújabb Tesla Model Y hatótávja, Elon Musk ki is fizettetné

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott