TÜZELŐÁLLÁS

Szörnyű, mi történt Hosszú Katinkával! Ez azért sok mindent megmagyaráz

Szörnyű emléket őrizhet Hosszú Katinka a Mare Nostrum-úszóviadal júniusi, barcelonai állomásáról, amelyen két aranyérmet szerzett.
  • Szerző: Ripost

A Blikk információi szerint a háromszoros olimpiai bajnok klasszis, illetve párja, egyben edzője, Gelencsér Máté rablás áldozata lett a spanyol városban. A lap szerint a hazai úszóberkekben egy ideje már beszélnek az esetről, amely során fizikai atrocitás is történt. Úgy tudjuk, a tokiói ötkarikás játékokról hétfőn hazaérkező Hosszú Katinkát nem érte bántódás, szerelmét azonban igen: a támadó fizikálisan inzultálta Gelencsért – írja a Blikk.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: MTI / Illyés Tibor

Az esettel kapcsolatban megkereste a lap az úszó édesapját, Hosszú Istvánt, aki nagyot sóhajtott, majd annyit mondott: nem szeretné kommentálni a történteket. Az úszó menedzsmentje sem kommentálta, ugyanakkor nem is cáfolta, hogy júniusban kirabolták Hosszút és Gelencsért.

Az eset – érthetően – nagyon megviselhette a szerelmes pár mindkét tagját. Mindez persze, nem feltétlenül áll összefüggésben azzal, hogy Hosszú hogyan teljesített a tokiói olimpián. Igaz, hátráltathatta is a felkészülését, hiszen komoly lelki terhet okozhatott számára. A sportoló címvédőként csupán ötödikként végzett 400 méter vegyesen, 200-on ugyanebben az úszásnemben pedig hetedikként zárt. 200 háton még döntőbe sem jutott, huszadik lett.

„Katinkát nagyon megrázta a barcelonai eset. Mentálisan elképesztően erős, de a történtek őt is megviselték, hiszen könnyedén komolyabb bajuk eshetett volna. Biztos vagyok benne, hogy a rablás hozzájárult ahhoz, hogy tudása alatt teljesített Tokióban„ – magyarázta a Blikk informátora.

Hosszú immáron csak előretekint. Úgy fogalmazott, hogy a tokiói olimpia után is folytatja pályafutását.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?