Létrehozva: 2020.07.20.

„Életem legszebb vakációja volt” – fordulat Dárdai Pál életében

Egy év után hivatalosan is munkába áll a Hertha magyar fociedzője.

Egy év pihenés után hétfőn újra munkába áll Dárdai Pál. A Hertha Berlin focicsapatát a Bundesligában négy és fél évig irányító szakember a klubnál marad, de az utánpótlásban dolgozik. Többek között legkisebb fiával, a 16 esztendős Bencével is foglalkozik majd.


Fotó: AFP

A szakember szabadságról érkezik vissza a német fővárosba:

„Öt hét Balaton után egyik napról a másikra Berlinben találom magam. Életem egyik legszebb vakációja volt. Nem is tudom, mikor töltöttem el ennyi időt a feleségemmel és a gyerekekkel. Teqballoztunk, úsztunk, hajókáztunk, pecáztunk, főztünk – ilyenkor kicsit elengedem magam” – mesélt a feltöltődésről Dárdai a Nemzeti Sportnak.

Dárdai arról is beszámolt, hogy Németországban egy neves tévéműsor kérte fel szakértőnek, de csak úgy vállalja el a szereplést, ha ahhoz a Hertha is hozzájárul.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián